Az erősebbik nem

Vágólapra másolva!
Az autót vezető macsók most igazolva érezhetik magukat: az autóvezetői vizsgákkal foglalkozó brit kormányhivatal vezetője úgy nyilatkozott, hogy a férfiak természetes adottságaiknál fogva jobb autóvezetők, mint a nők, de kijelentésével természetesen nyomban heves ellenkezést váltott ki. Az illetékes a The Sunday Times című vasárnapi lapban fejtette ki, hogy a férfiaknak "természetüknél fogva nagyobb tehetségük van" az autóvezetéshez, mint  a nőknek, akiknek általában "jóval több oktatásra van szükségük a vezetői igazolvány megszerzéséhez", s mindent egybevetve úgy tűnik, hogy a férfiak gyorsabban elsajátítják az autóvezetés alapvető ismereteit.A férfiaknak a nyilatkozó szerint átlagosan csupán 12,2 órai, míg a nőknek 15,3  órányi oktatásra van szükségük a vezetői igazolvány megszerzéséhez, továbbá az autóvezetést tanuló nők nehezebben birkóznak meg a kocsi irányításával, és általában a manőverezéssel. Nőknél például 40 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a három szakaszban történő megfordulás gyakorlásakor  megbuknak a vizsgán - mondta a kormányhivatal vezetője.Az első ellenvetéssel egy biztosító társaság élt, amikor rámutatott: különleges árkedvezménnyel kínál biztosítást nőknek, mert amíg a férfiak kétharmada hajlamos túllépni a megengedett sebesség felső határát, addig nőknél ez az arány csupán egyharmad. Valószínűnek tűnik azonban, hogy a vizsgákkal foglalkozó illetékes nyilatkozatát mások sem hagyják majd szó nélkül, hiszen  számtalan statisztika kimutatta már, hogy a nők általában kevésbé balesetveszélyesen vezetnek a férfiaknál.
Vágólapra másolva!