Egy újabb, veretes nevekkel telezsúfolt víkend áll előttünk partyfronton. ATB, Marco Carola, Renato Cohen, David Carretta, Goldie, Lee, Spirit, Penta... Jó dolgunk van.Kezdjük azonban két eseménnyel, amelyekben elsősorban az a közös, hogy az A38-on lesznek, és ebből következően mindkettőt közvetítjük itt, az [origo]-n. Pénteken 15. születésnapját ünnepli a Magyar Narancs az állóhajón, egy Kispál-koncerttel, amely után dj Minek (Tilos) fog játszani. Mindez 2000 forintért.Másnap a Balkan Fanatik lép fel az Artyemovszkon, Herczku Ágnessel kiegészülve. Utánuk dj Bootsie (Ugar) lép a pult mögé, és Dyas (Konnektorfolk) zárja az estet. A belépő egy ezresbe kerül.Pénteken Trancedance az óbudai Home Clubban, a névadó műfaj jeles német képviselőjével, ATB-vel, továbbá Woody van Eyden, Náksi és Brunner lemezeivel. Ide 5000 forintért engednek be.A másik születésnapos a brit Metalheadz kiadó, amely ebből az alkalomból az év egyik legnagyobb drum'n'bass-partyját kísérli meg összehozni szombaton a Home-ban. A Bladerunnaz bulijára 5000 forintért vehetünk jegyet, ezért cserébe a kiadófőnököt, Goldie-t, valamint Lee-t és Spiritet hallhatjuk zenélni, mc Stirlint pedig szövegelni. Ott lesz persze három házigazda, Bal, Stealth és Sizenine is.Ugyancsak szombaton tartják a szezon első Hyperspace-ét, a költözésről szóló hírek ellenére továbbra is a szentendrei Complexben. Az ezúttal a "The Ceremony" alcím alatt futó technorendezvény három külföldije Marco Carola, David Carretta és Renato Cohen, hazai vendége pedig Kühl és a Monkz trió. Nem hiányozhatnak a szervező Deadcode kartársai sem, úgymint Hot X, Jay Cortez, Igor Do'Urden és Coyote. A beugró 4500 forint.A hétvége legnagyobb psytrance-összejövetelére a Budafoki Labirintusban kerül sor, szintén szombaton. Itt a Psybaba Recordstore látja vendégül az amerikai Penta liveactet (Spectral Concepts), s játszik még a hazai szcéna színe-java.
Vágólapra másolva!
Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Feliratkozom