Nem lányos, igényes

Vágólapra másolva!
A pasik nem mernek szépségápolási szereket vásárolni, mert félnek, hogy túl nőiesnek látszanának tőlük. Az illatszer- és szépségpiac nem a férfiakra épül, mert ők azt hiszik, ha mondjuk túl sokáig választanak ki egy dezodort, legalábbis kinő tőle a mellük.Ezzel főleg az angolok vannak így, náluk készült most egy felmérés, ami bebizonyította, hogy minden európai ország férfiainál kevesebb pénzt költenek illatszerekre átlagosan egy évben.Sőt, konkrétan kiderült az is: a férfiak körülbelül harmada azt gondolja, hogy a megjelenésével törődni kifejezetten ciki, mert lányos dolog, annak ellenére, hogy ugyanezen férfiak körülbelül negyede időnként kölcsönveszi mondjuk a párja testápolóját.A szakértők azt mondják, mai világunk macsó kultúrája okolható a jelenségért, és, hogy a társadalom beleneveli a férfiakba, hogy törődni a külsejükkel gáz, mert nőies dolog. Sajnálom, ez téves. Azt valami miatt senki nem veri nagy dobra, hogy izzadtságszagúnak és koszosnak lenni nem csak, hogy nem macsó, de még csak nem is vonzó tulajdonság.
Vágólapra másolva!