Veteránverseny a Dunántúlon

Vágólapra másolva!
Szeptember 7. és 9. között rendezik az ötödik Chronoswiss-Audi Hungaria Classic oldtimer-versenyt.
Vágólapra másolva!

A több mint száz induló között számos csemege is felbukkan majd, többek között Szellő István Audi 100 S Coupéja, valamint Sváby András és párja, Sváby Enikő 1969-es Volvo P 1800-asa, amelyet külön e rendezvény miatt vásároltak első tulajdonosától Amerikában, még 2004-ben. Ugyanezzel a típussal járt a filmbéli "Angyal" is.

A tavalyi legjobb magyar, a második helyet megszerző Ilkovits Ádám és az 1930-as Riley Brooklands Sport Racer is indul. Korábban Bob Gerard, John Treen és Norman Goodman versenyeztek ezzel a járművel. Ezeken kívül természetesen még számos érdekesség várható, az Audi gyűjteményéből például négy szépség érkezik, de hazai és külföldi magánszemélyek féltett kincsei is megtekinthetők lesznek menet, vagy éppen pihenés közben.

A verseny útvonala érinti a Győr belvárosában található Széchenyi teret, a befutó a veszprémi Óváros téren lesz, de a világhírű Herendre és a Rábaringre is ellátogat a mezőny, amelynek tagjain 1/100-as szakaszok sokasága próbál majd kifogni.