Szenvedélybetegeknek fejlesztett Corsa - Opel Corsa OPC Nürburgring Edition-teszt

Opel Corsa OPC Nürburgring Edition
Vágólapra másolva!
A házi tesztpályánkon megdöntötte a Focus RS rekordját, vagyis jól sikerült a Corsa OPC átépítése. Ettől függetlenül a magyar utakra csak erős idegzetűeknek ajánlott.
Vágólapra másolva!

Fotó: Vida János [origo]
Még komolyabb sportautót faragtak a Corsa OPC-ből
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mostanában majdnem minden sportautót gyártó cég a Nürburgringen (azon belül a régi Nordshcleifén) teszteli a sportosnak szánt modelljét, hiszen ez a klasszikus pálya olyan igénybevételek veti alá az autókat, amivel közúton nagyon nem is találkozhatunk. Mára már a nürburgringi köridejük alapján rangsorolják a sportautókat, ezért sok cég fejlesztőrészlege oda költözött. Így van ezzel az Opel is, amelynek a házi tuningműhelye is a pálya szomszédságában fejleszti az OPC modelleket.

Az eddigi legjobb időt futotta a házi tesztpályánkon, majdnem egy másodperccel verte meg a Focus RS-t:


Mi ez, és mi benne az újdonság?

Korábban már járt nálunk az Opel kisautójának, a Corsának a csúcsváltozata, de most megjelent egy igazi különlegesség, amire nem lehetett nemet mondani. A Nürburgring Editiont kifejezetten az ottani tapasztalatok szerint fejlesztették, gyakorlatilag a versenypályás használatra optimalizálták. Mindössze 500 darabot gyártanak belőle, szerencsére hazánkba is eljutott egy. Érdekes, hogy bár nevéből adódóan a Nürburgringre termett, hivatalos körideje még nincs, így nem hivatalos pletykákból csak azt lehet tudni, hogy körülbelül 20 másodperccel gyorsabb, mint a 8:48-as időre képes sima Corsa OPC. Mi azért lemértük a házi tesztpályánkon is, a kis jövevény leverte a Focus RS-t is.

Fotó: Vida János [origo]
Újdonság, hogy középre kivezetett egyetlen kipufogó helyett két cső van

Hogy néz ki?

Külsőre nincs nagy változás, nem is volt rá szükség, eddig is elég agresszív szpojlerezésű volt az OPC. Más lett a felni, valamint a hátsó lökhárító diffúzor része. A korábbi modell középen kivezetett egyetlen kipufogója helyett ugyanis már két szélre kivezetett cső tátong a Corsa hátulján. A B-oszlopon, a küszöbön még megjelölték, hogy ez Nürbrugring Edition, de leginkább abból lehet felismerni, hogy ez a "hanna red" fényezés csak ehhez a limitált szériához jár.

Fotó: Vida János [origo]
A 18-as felniken 225/35-ös gumik vannak, a rugózási komfort minimális

Belül se váltották meg a világot, a kiváló oldaltartású Recaro kagylóülés már bőrbevonatot kapott, és ebbe is bele van nyomva a Nürburgring pályarajza. Sajnos minden más csak egy átlagos Corsát idéz, ez még akkor is igaz, ha a sportosabbra szabott, vastagabb kormány is kapott OPC logót.

Fotó: Vida János [origo]
100-as benzinnel 210 lóerős az 1,6 literes turbómotor

Műszaki tartalom

Természetesen a legfőbb változások a lemezek alatt történtek, hogy a 20,8 km-es Nordschleifén 8:48-as időt futó sima OPC ideje tovább javuljon. Ennek érdekében először a motorhoz nyúltak, az amúgy sem gyenge 1,6 literes turbómotorból 192 helyett már 210 lóerőt préselnek ki. Ez nem kiugró adat, hiszen a Mini JCW (John Cooper Works) és a Citroën DS3 Racing is hasonló teljesítményre képes ekkora motorral. A maximális nyomaték 230-ról 250 Nm-re ugrott, de rövid ideig túlnyomással 280 Nm-re is képes. A gyár azért hozzátette, hogy mindezekre az értékekre csak 100-as oktánszámú benzinnel képes, amit olcsó lesz tankolni.

Fotó: Vida János [origo]
A Bilstein fejlesztette tovább a futóművét, még a gátlókon is rajta van, hogy a Nürburgringre szánták

Kicserélték a komplett futóművet, a Bilstein által fejlesztett rugók, gátlók, stabilizátorok sokkal keményebbek, ezáltal versenypályára még jobbak, de cserébe még kevesebb a rugózási komfort. Ha már adott a nagyobb kanyarsebesség, akkor a fékekhez is hozzányúltak, a Brembo rendszere sokkal jobban bírja a tartós igénybevételt. A jobb köridő érdekében azonban még egy apró, de annál fontosabb változásra is szükség volt: A Nürburgring Edition már önzáró differenciálművet is kapott, amelynek segítségével hamarabb lehet kigyorsítani a kanyarokból.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Az autóban önzáró differenciálzár is van, ez nagyban segíti az irányítást

Milyen vezetni?

Fölösleges lenne ezt az autót átlagmodellekhez mérni, itt minden a gyorsaságról és az élményről kell hogy szóljon. Ennek megfelelő van sok pozitívum, de sajnos negatívum is. Egyrészt a szép kipufogó nekem túl csöndes. Bár ha hajtjuk az autót, akkor már egészen normálisan szól, de egy ilyen kompromisszummentes sportmodellnél többet vártam. A turbó lefújó szelepe viszont lassan haladva szépen csipog, így sosem felejthetjük el, hogy nem egy átlagos Corsában ülünk. A kormányzás sokat javult, de a legfőbb változás az, hogy a menetstabilizáló elektronikát és a blokkolásgátlót átprogramozták, most már sokkal nagyon csúszást enged. Ebből adódóan bekapcsolt ESP-vel is élvezetesen lehet autózni a Nürburgring Editionnel, de nem csak ez játszik benne szerepet.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Nagyon kemény a futóműve, alig dől kanyarban

A 210 lóerős motor ehhez a karosszériához nagyon erős, gurulás közben kettesben padlógázra képesek elkaparni az első kerekek. Pont ezért úgy kellett az önzáró differenciál, mint egy falat kenyér. Anélkül egy kanyarból sem lehetne normálisan kigyorsítani, így viszont nagyon jól irányba húz, ha visszalépünk a gázra. Bár alapvetően alulkormányzottnak kellene lennie, ezzel az OPC-vel nagyon lehet játszani, nagyon jól lecsökkentették az alulkormányozottságot. A kiváló futóművel és az erős fékkel kiegészülve nagyon lendületes autózásokra képes ez a Corsa, egy hegyi szerpentinen kevés autó tudna mögötte maradni. A magyar utakra azonban már kicsit túl kemény is ez a futómű, gyakran elpattog.

Kanyarokban azért nem kell túlzásba vinni a lassítást, ami a fogyasztás szempontjából is jól jön. A kis OPC a teszt alatt még bejáratós volt, ezért nem döbbenetesen sok a visszafogott vezetés mellett produkált kereken tízliteres átlaga. A baj csak az, hogy mindezt a 100-as benzinből eszi, ugyanis a gyár kifejezetten azt ajánlja hozzá. Nem olcsó tehát tankolni, főleg ha nyomjuk is neki, mert akkor a 10 literből hamar 13-14 liter lesz.

Fotó: Vida János [origo]
Belül semmi sem változott a "sima" OPC-hez képest

Milyen benne utazni?

Viszonylag egyszerű a válasz: többnyire rossz. Ezt a futóművet versenypályára hangolták, a magyar utakon úgy ráz, hogy néha reális esélye van annak, hogy kiesik a fogtömésünk. Bár az első ülések kényelmesek, és extrém jól tartanak, valamit a kisautók között nem rossz a térkínálat, a rugózási komfort rengeteget elvesz az autó mindennapi használhatóságából. Pedig a motor nem is üvölt, a kipufogó hangja is visszafogott, de a rázkódás mindent felülír. Ha valaki mégis akkora perverz, hogy ilyennel akar járni, akkor nem sok panasza lehet, a Corsa utastere tágas, a változtatható padlószintű , 285 literes csomagtartó is megteszi. Nagy kirándulásokra kicsi, meg nem is jó vele hosszasan utazni.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Mindössze 500 darab készül belőle, a magyar árlistán fufangos módon szerepel

Megéri az árát?

Nagyon nehéz reálisan értékelni egy ennyire szűk réteg számára kifejlesztett sportautót. A Nürburgring Edition ráadásul elég furfangos módon szerepel a hivatalos magyar árlistán, hiszen az 5,9 millióért elérhető OPC-hez még rendelni kell 1,06 millióért egy OPC Cup nevű csomagot. Bár a leírás szerint ez csak nagyobb felni, és emelt teljesítményt jelent, valójában ettől lesz Nürburgring Edition az OPC-ből. Az 500 darabos széria miatt még az sem biztos, hogy egyáltalán van-e még belőle. Ha valaki igazán kemény sportautóra vágyik, annak megéri, ráadásul az ilyen limitált szériás modellek általánosságban jobban is tartják az értéküket.

Cikkajánló

Fotó: Mudra László [origo]

Fotó: Lőrincz Károly

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Loeb bevásárlóautója -
Citroën DS3 Racing-teszt

Drága érzelmek
Mini John Cooper Works
-teszt

A legjobb hot hatch
Renault Clio RS-teszt


Az OPC Nürburgring Edition ára tehát 7 millió forint, ami kedvezőnek mondható, hiszen a 203 lóerős Clio RS 6,2 millióról indul, de az OPC többet tud. A nagy vetélytársak közül a Miniből már a 184 lóerős Cooper S is 6,25 millió forintról indul, a Citroën DS3 Racing pedig 8,7 millió.

Fotó: Vida János [origo]
Méltó vetélytársa a Mini John Cooper Worksnek és a Citroën DS3 Racingnek

Összegzés

Eddig a Corsa OPC nem győzött meg, de a Nürburgring Edition kiköszörülte a csorbát, nagyon komoly hot hatch lett. Versenypályára való futómű és fékek, és egy nagyon erős motor, sperr difi - szinte minden benne van, amire egy sportautónál vágynék, de sajnos a magyar utakon lehetetlen normálisan használni.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1598 cm3. Furat/löket: 79/81,5 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 155 kW (210 LE)/5840. Nyomaték: 250 Nm/2550-5850 (túlnyomással 280 Nm). Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3999/1713/1488 mm. Tengelytáv: 2511 mm. Tömeg: 1203 kg. Terhelhetőség: 445 kg. Csomagtartó térfogata: 285 l. Üzemanyagtartály térfogata: 45 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 6,8 s. Végsebesség: 230 km/h. Átlagfogyasztás: 7,6 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 10,5 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 178 g/km