Reméljük, jobb lesz a magyar Merci - Mercedes- Benz B 200 CDI-teszt

Mercedes-Benz B200 CDI
Vágólapra másolva!
Takarékos motorjával, tágas utasterével sikeres lehet az új kompakt egyterű Mercedes, amely kicsit volkswagenes lett. Ára miatt hazánkban nincs esélye nagy sikerre.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kecskeméten is gyártani fogják, ezért magyar szempontból is érdekes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az első pillanatban megrökönyödtem, majd az első percben azon gondolkoztam: egy Mercedes-Benz hogyan lehet ennyire aránytalan? Aztán az első órában inkább a részletekkel voltam elfoglalva, a helyenként nagyvonalú összeszerelési minőség és a zörgő alkatrészek nem tetszettek. Egy nap után azt gondoltam, hogy ez egy új, csicsás Volkswagen. Szerencsére a teszt egy hétig tartott, így már tudok olyat is írni, aminek alapján az új B osztály szerethető.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A sportfutómű miatt két centiméterrel le van ültetve

Mi ez, és mi benne az újdonság?

A Mercedes-Benz 2005 tavaszán mutatta be az első B osztályt, amely lényegében az A osztály műszaki alapjaira épített nagyobb egyterű modell. A megjelenése nem váltott ki akkora vihart, mint az A-é, hiszen az előd már minden korábbi megszokást felrúgott, így a rögös utat már kitaposta a B előtt. Hat év után a Mercedes-Benz elérkezettnek látta az időt, hogy a kompakt családi egyterűjét lecserélje. A második generáció nemcsak azért különleges, mert teljes egészében megújult, kisebb, laposabb, sportosabb, modern motorral szerelt és takarékosabb, hanem mert ez lesz az a modell, amelyet a Mercedes-Benz új, kecskeméti üzemében először gyártani fognak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Nyolc centiméterrel rövidebb a tengelytávolsága, mint az elődnek

Hogy néz ki?

Bár a sajtóanyag szerint sokkal sportosabb az elődnél, valójában nem olyan hatalmas a különbség. Az újdonság 9 centiméterrel hosszabb, és 4 centiméterrel alacsonyabb, de elsősorban a dinamikus vonalak miatt tűnik vadabbnak. A tengelytávolság 8 centiméterrel csökkent, de ez mégsem jelent kisebb térkínálatot, ugyanis elhagyták a korábban egekig magasztalt szendvicspadló-szerkezetet, így több a lábtér, és alacsonyabban ülhetnek az utasok. A formája ezekkel a kerekekkel enyhén aránytalan, ugyanis a nagy karosszéria elég kis kerekekkel párosul. A rögtönzött közvélemény-kutatásunkban azonban egy ember sem mondta azt a B osztályra, hogy csúnya, sőt mindenkinek tetszett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1HWcGf2OL64Vr4py

Elvittük Kecskemétre, és mini közvélemény-kutatást is csináltunk

Az emberek azonban eltekintettek attól a ténytől, hogy a tesztautó illesztései néha Mercedeshez méltatlan módon nem stimmeltek, az üzemanyag-betöltő fedele például egyszerűen kilógott a karosszéria vonalából. Ettől a márkától nem ezt szoktam meg. Annak idején az Opel szentgotthárdi gyára arról volt híres, hogy itt gyártották a legjobb minőségben az Astrákat, most a magyarok újra megmutathatják, mire képesek.

Az autó beltere is stílusosabb, mint az elődé. A szellőzők, a díszítések jól mutatnak, az anyagok sem rosszak, de összességében mégsem letaglózó a minőség hiánya. Néhol kicsit kemények az anyagok, kifejezetten ötlettelen, volkswagenes a műszerfal számlapja, és a fahatású műanyag betét sem túl igényes. A hangulaton nem segít a komor fekete beltér, ugyanakkor jót tett a feláras napfénytető.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Új fejlesztés az 1,8 literes motor, amely ebben az autóban 136 lóerős

Műszaki tartalom

A Mercedes-Benz fejlesztési vezetője szerint még egyetlen modellcsere során sem mutatkozott be annyi újdonság, mint a B osztály generációváltásakor. Az autó teljesen új karosszériát kapott, amelynél már elhagyták a szendvicspadlós szerkezetet, cserébe sokkal laposabb lett. A légellenállásra nagyon nagy figyelmet szenteltek, így a B osztály légellenállási együtthatója mindössze 0,26, ami rekord a kategóriában.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Többnek érződik, de csak négy centiméterrel alacsonyabb, mint az előd

A futómű elöl MacPherson, hátul négy lengőkaros, de rendelhető sportfutómű is, amely 2 centiméteres ültetést jelent, és ehhez már közvetlenebb kormányzás is jár. Az elektromos szervo a kisebb helyigény miatt felkerül a kormányoszlopra, a sport csomag esetén változó a kormányzás áttételezése is. Az alacsony építés miatt a súlypont is lejjebb ment, de nagy gondot fordítottak a tömegcsökkentésre is. Kisebbek, könnyebbek az új fejlesztésű motorok és a váltók.

Már az előszériás autókat gyártják Kecskeméten

A Mercedes-Benz 2008-ban jelentette be, hogy autógyárat épít Magyarországon, Kecskeméten. 2009-ben indult el az építkezés, 2010 őszén már álltak az épületek, 2011 nyarára pedig már berendezték az üzemeket gépekkel.

Forrás: Mercedes-Benz
18 focipályányi területen fekszik az új gyár

Jelenleg már próbagyártás folyik, több száz előszériás B osztályt legyártottak, hogy a folyamatot tökéletesítsék, illetve a megfelelő minőséget elérjék. A 800 millió euróba kerülő üzemből 2012 márciusában gördül majd ki az első eladásra szánt autó, a gyár hivatalos átadására is ekkor kerül sor.

A 2500 alkalmazottat foglalkoztató üzem 2013-ra éri el teljes kapacitását, évi 100 ezer autót fognak itt előállítani. A németek a B osztály mellett még egy kompakt gyártását is itt valósítanák meg, de eddig még nem derült ki, hogy pontosan melyik lenne az.



Az új, négyhengeres dízel a C-től az S-osztályig alkalmazott régi 2,2 literes blokk továbbfejlesztése, de a harmadik generációs közös nyomócsöves befecskendezéses erőforrás lökettérfogatát 1,8 literre csökkentették. Most először építik be keresztbe a Mercedes-Benz egyik modelljébe, a B 200 CDI-ben 136 lóerő leadására képes, 300 Nm-es maximális nyomatékát már 1600-as fordulatszámon leadja. Az ehhez párosított hatfokozatú váltó is újdonság, ez a hétfokozatú duplakuplungos váltó rokona, kis belső súrlódás és tömeg jellemzi.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Tervezésekor nagyon odafigyeltek a légellenállásra, a 0,26-os cW érték kategóriaelső

Az autóban újdonságnak számít a nagyobb Mercedesekben már ismert Pre-Safe rendszer, amely vészhelyzetben felkészül az ütközésre, így csökkenti a sérülések veszélyét. Az autóban még benne volt egy olyan koccanásgátló rendszer, amely figyelmeztet, ha valakihez túl közel hajtunk. A vezető oldalán van már térdlégzsák is alapban, széria az éberség figyelő rendszer, de még a guminyomás-változást is alapáron figyeli a B osztályú Mercedes.

A következő oldalon kiderül, milyen vezetni az új B osztályt.