Plasztikázva vonzóbb - Opel Corsa Color Edition-teszt

Vágólapra másolva!
Pár apró ránc felvarrása és egy kis orrplasztika máris fiatalossá varázsolta a Corsát. A dögös külső mögött kicsit sportos belső lapul, de a nagy durranás elmarad. 
Vágólapra másolva!

Fotó: Balogh Bence [origo]
A Corsa előnyére változott, végre követi a trendet
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi az új benne?

Az Astra után a Corsa lehet az Opel legfontosabb modellje hazánkban, sőt nemzetközi szinten is. Ez a modell már 1982-ben megjelent az Opel kínálatában, tehát lassan harminc éve tölt be a márka kínálatában kiemelt szerepet. Az első Corsa a konkurenciához képest kicsit későn jelentkezett, de mostani Corsa is "elcsúszott" a német versenytársakhoz képest. Az új Polo és Fiesta nem olyan rég jelent meg, míg a mostani Corsa 2006 óta kapható, ezért igazán ráfért egy kis ráncfelvarrás.

Ezzel együtt némi vérfrissítés is bekövetkezett, végre egyedi megjelenésű modelleket is elkezdtek árulni. A Color Edition csomagban már kétszínű fényezést vagy sportos csíkokat is lehet választani az autóra, sőt más színű lehet a tükör, vagy éppen a kerekek.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Hátulról csekély a változás

Hogy néz ki?

Csak előnyére változott a Corsa, a modellfrissítés hatására sokkal fiatalosabb, lendületesebb és vidámabb lett. Egy más formájú fényszóró, néhány kisebb változás máris csodákra képes, de a pozitív összképhez kell a feltűnő szín is. Az már csak hab a tornán, hogy a Color Edition két színnel operál, a fekete-sárga kombináció jól néz ki, csupán a felnik meglepőek elsőre. Férfiszemmel ez az autó kicsit túl csajos, bár a fekete kerék némi komolyságot ad neki.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Nem üvegtető, pedig sokan azt hitték

Milyen benne utazni?

Az előző modellváltásnál a Corsa jelentős méretnövekedésen ment át, csakúgy mint a mostani kisautók jelentős része. Ezért már nem érdemes kisautóként gondolni rá, a belső tér nem sokkal kisebb, mint egy F Astráé. Tágas az utastér, németesen kemények az ülések, de az elsőknek van némi oldaltartása is. A futómű nem túl kemény, de a nagy átmérőjű felnik és a kis oldalfalú gumik miatt rosszabb utakon azért ráz. Utazási szempontból a Corsa kellemes választás, bár semmiben sem kimagasló. Az utastér hangulata jelentősen javult, a külső fényezés visszaköszön a szellőzők keretében, az ülések és a kormánykerék varrásában. A lakkfekete középkonzol pedig a fekete tetőre hasonlít. Ezzel a pár aprósággal sikerült finoman javítani a minőségérzeten is.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A jó tartású ülések varrásában is visszaköszön az autó színe

Műszaki tartalom

Nem kell nagy technikai újdonságra számítani a modellfrissített Corsánál, a motorok és a váltók az előző frissítés óta modernebbek, de a mostani változtatások leginkább a külső-belső megjelenést érintették. Kicsit javult a futómű, közvetlenebb a kormányzás, de a Color Editionba még sportfutómű is jár. Az 1,4-es, száz lóerős motor papíron elég erős és jól fogyaszt, a valóságban azonban csak átlagos. A rugalmassága nem meggyőző, a hétliteres vegyes átlagfogyasztás pedig nem kiemelkedő. Sajnos más szinten sem történt nagy fejlődés, se egy dupla kuplungos váltó, se valamilyen különleges, vezetést segítő elektronika. Ebben a kategóriában, mondjuk, nem is szokás teletömni mindenféle elektronikával az autókat, hiszen akkor még ennél is drágábbak lennének.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A sportfutómű jó választás, de a motor gyenge hozzá

Milyen vezetni?

A Color Edition-csomag része a sportos hangolású futómű és a széles gumiabroncs. A kormányzás nehézsége pont olyan, mintha mindig be lenne nyomva a sport gomb. Éppen ezért élvezetes a Corsa vezetése, kisautókhoz mérve jól kanyarodik. Sajnos a kereken száz lóerős 1,4-es motor nem túl sok tartalommal tölti meg a futóműben rejlő lehetőségeket, ez az erőforrás is vérszegény. Rugalmassága nem túl meggyőző, mindig úgy éreztem, mintha behúzva maradt volna a kézifék. Az egylitereshez és 1,2-eshez képest biztosan kellemesebb választás, de autópályán ezzel is vissza kell váltani az érezhető gyorsuláshoz. A helyzeten még egy kicsit rontott az akadozó váltókar, amelyet sűrűn kell használni a lendületes haladáshoz. Ehhez a futóműhöz jobb motor járna, egy kisebb turbós erőforrást is el tudnék képzelni.

Megéri az árát?

Napjainkban már illik elfelejteni, hogy egy kisautót kétmillió forintért hazavihetünk, inkább ennek a duplájával kalkulálhatunk. Ez a Corsára is igaz: az 1,4-es Color Edition 3,5 millió forintos árról indul, de a tesztautó ára a navigációval, menetstabilizálóval, fűthető ülésekkel, kormánykerékkel már 4,3 millió forint. Első hallásra ez soknak tűnhet, de ha jobban megnézzük a régi vetélytársakat, akkor hamar kiderül, hogy egy 105 lóerős Volkswagen Polo négymilliós alapárról indul, de egy 96 lovas ötajtós Ford Fiesta is minimum 3,7 millió forint. A legjobb vetélytársak közül egy full extrás Honda Jazz 4,6 millió forint, vagyis a Corsa árát nagyjából a piac közepére lőtték be.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A szellőzők pereme is fényezett

Összegzés

Jó érzékkel találta meg az Opel azt az utat, amelytől a Corsa ismét érdekes, izgalmas lehet. Nem lett sokkal jobb autó, de eladhatóbb a megjelenése, jobb a kisugárzása. A motorizáltság terén még mindig vannak hiányosságok, ezért a tesztautót inkább csak annak ajánlanám, akinek a forma és a színkombináció tetszik. Ez a Corsa szép, de annyival nem lett jobb autó, hogy a legjobb lehessen.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1398 cm3. Furat/löket: 73,4/82,6 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 74 kW (100 LE)/6000. Nyomaték: 130 Nm/4000. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3999/1737/1488 mm. Tengelytáv: 2511 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1485/1478 mm. Tömeg: 1160 kg. Terhelhetőség: 425 kg. Csomagtartó térfogata: 285-1100 l. Üzemanyagtartály térfogata: 45 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 11,9 mp. Végsebesség: 180 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,5 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,2 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 129 g/km.