2,8 millió/négyzetméter - BMW 530d Touring

Vágólapra másolva!
Minden téren egy kicsivel többet nyújt, mint amire egy átlagembernek valaha szüksége lehet. Talán pont ezért határozták meg úgy az árát, hogy nekik mindig is elérhetetlen legyen.
Vágólapra másolva!

Fotó: Mudra László [origo]
Álmaink autója ritkán kombi, de ennek még ezt is megbocsátottuk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Ha azt kérdeznék, mire költsenek el 25 millió forintot, azt választanám, hogy lakásra. De mit tegyünk, ha lakásunk már van, és a telerakott nokiás dobozok már csak a port fogják a könyvespolcon? Utazás rovatunk minden bizonnyal egy világ körüli luxusútra biztatná önöket, keressék fel a világ legszebb tájait, épített értékeit, járjanak legendák nyomában, vagy éppen napozzanak a világ legszebb strandjain. Ez azonban az autó rovat írása: szerintünk vegyenek egy autót!

Fotó: Mudra László [origo]
Az 530d Touring alapára 15,7 millió forint, de ez csak a kezdet

A többség biztosan valami egzotikus sportkocsiban gondolkozna, amely olyan gyönyörűen üvölt, és olyan szívbemarkoló gyorsulásra képes, mint az általunk már tesztelt Lamborghini. Félve jegyzem meg, hogy ezen olasz műremek egyharmadához elég a 25 millió, tehát a motorját megkaphatnánk a nappalinkba, vagy a nyers karosszériát letehetnénk a garázsba, de nem menne sehová. A másik nagy kedvenc, a Porsche 911 GT3 sem telik ki 25 millióból, tehát marad a BMW M3-as kategóriája, az még belefér. Mi azonban mást tanácsolunk, hiszen gondolni kell a családra is. Vegyen inkább egy BMW 530d Touringot, majd további összegyűjtött pénzéből pakolja bele a családot, és menjen el vele nyaralni, kirándulni, síelni. Ebben az autóban egy tehetős családapa tökéletes társra találhat.

Fotó: Mudra László [origo]
Csaknem öt méter hosszú, de úgy mozog, mintha sokkal kisebb lenne

De egy pillanatra repüljünk vissza a valóságba: Magyarországon az emberek nagy többségének még lakásra sincs ennyi pénze, nem hogy autóra, ezért a következő tesztet kérem, úgy olvassák, hogy meglátásai egy tökéletes világot feltételezve jöttek létre, amelyben senkinek sem jelent problémát ekkora összeget autóra áldozni.

Fotó: Mudra László [origo]
Gyönyörűek és kényelmesek a komfort ülések, de riasztó a feláruk

Senkit sem tudnék lebeszélni az 530d Touring vásárlásáról, de rábeszélni sincs elég meggyőzőerőm. Az ára mindent eldönt: akinek nincs az alapváltozatra 15 millió forintja, az sosem fog ilyet venni. Akinek van, és ebben a kategóriában nézelődik, három típus közül választhat: Audi A6 Avant, Mercedes-Benz E osztály T-modell és a BMW 5-ös Touring. Tudom, hogy egy megrögzött mercis sosem vesz BMW-t, mint ahogy ez visszafelé sem lehetséges. Azt sem állítom, hogy az 5-ös Touring jobb autó, mint az E-osztály kombi, de mégis több vonzerőt látok benne, pedig a csomagtartója jóval kisebb. Nem a külső adottságokra kell gondolni, hiszen a formájába akkor sem lennék szerelmes, ha maga Angelina Jolie táncolna a tetősíneken. Egyszerűen ez az autó elért egy szintre, amelyet már a nagyobb modellekben nehéz felülmúlni. Amit jelenleg a tesztautó tud, annál többre nem nagyon lehet szükség. Igazából ez is sok.

Fotó: Mudra László [origo]
Eddig a Mercedesekre mondták, hogy elegáns a belsejük, ez az ötös felveszi a versenyt

A BMW 5-ös sorozatának dicsőítését az 535i tesztjével kezdtük el, de nem is olyan régen már egy 530d járt nálunk, igaz az limuzin volt. Ez a motor az 5-ös GT-ben is tökéletes összhangban tette dolgát a nyolcfokozatú automatával, most sem keltett csalódást. Ugyanazt a fényűző kényelmet és nyugalmat kínálja, mint a Gran Turismo, de mindezt még tágasabban, még nagyobb csomagtartóval és kevésbé buszos kialakítással.

Fotó: Mudra László [origo]
Méretei és 1,8 tonnás önsúlya ellenére egészen sportos viselkedésre is képes

Vezetése mégsem ettől jó - inkább a szinte tökéletes harmónia miatt. A háromliteres turbódízel motor 245 lóereje bőven kielégíti még a sportos, dinamikus vezetésre vágyó emberek igényeit is. Szinte folyamatosan rendelkezésre áll az 540 Nm-es nyomaték, így nem jelenthet gond egy előzés, gyorsítás. A nyolcfokozatú ZF-automata remekül passzol a dízelhez, selymesen finoman vált, de nagyobb gázadásra is gyorsan reagál. Nagyon hosszú az utolsó fokozat, ezáltal autópályán alig forog a motor, nagyon csendes és keveset eszik. Ez utóbbi egyébként a modell nagy előnye: kilenc liter alatti átlagfogyasztással simán lehet közlekedni vele, de normálisan vezetve városban sem megy a fogyasztás tíz liter fölé.