Többen megkívánták - BMW 320d Coupé-teszt

Vágólapra másolva!
Idén apróbb ráncfelvarráson esett át a BMW egyik legszebb és legjobb arányokkal rendelkező kupéja, a kétajtós 3-as sorozat. Vonzereje sajnos olyan erős, hogy valaki el is akarta lopni a tesztautónkat, ám az szerencsére hősiesen ellenállt, csak a zárszerkezete veszett oda.
Vágólapra másolva!
Továbbra is ez az egyik legszebb jelenleg kapható BMW-kupé
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Elszánt BMW-rajongók veszik csak észre, hogy valami változott a 3-as sorozat kupéjával, amely az év elején egy enyhébb ráncfelvarráson esett át. Az autó arányai és formai megoldásai annyira jól sikerültek, hogy a németek tényleg csak az ilyenkor szokásos kötelező köröket futották le: egy kicsit átrajzolták az első lámpát és variáltak az alsó légbeömlők formájával, amelyekben egy-egy vízszintes, ezüstre fújt díszcsík jelent meg a ködlámpák mellett. Újdonság még, hogy LED-ekkel rakták tele a lámpákat, ami különösen hátul lett látványos az előző szériához képest.

Forrás: BMW
Forrás: BMW

Bal oldalon az új, jobb oldalon a ráncfelvarrás előtti 3-as kupé

Ízlések és pofonok, de nekem valahogy jobban tetszett a ráncfelvarrás előtti változat letisztult eleje a karvalytekintetével, ami sajnos részben eltűnt, hiszen megtörték a fényszóró felső ívének vonalát, amit egy fehér díszcsík csak még jobban kiemel. Szerencsére a lényeg, azaz az alapforma nem változott, így a kétajtós 3-as továbbra is a jelenleg kapható legszebb BMW-kupé, amelynek a nyomába se érhet a kis tömzsi 1-es kupé a Hyundai Pony-szerű fenekével, vagy a számomra tökéletesen megszokhatatlan és megszerethetetlen 6-os sorozat, amelynek szerencsére már úton van a jóval eltaláltabb formájú utóda.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Tökéletes az ergonómia, de a középkonzolon, már látszik a 3-as sorozat kora

A 3-as kupé utastere még annyit sem változott, mint a külseje, aki ült már az előző változatban vagy egy szimpla 3-asban, mindent elsőre megtalál majd. Érdekes, hogy amikor átvettem a tesztautót és a középkonzolon matattam a hifi és klíma beállításaival, az volt az első gondolatom, hogy "atyaég, itt ülök egy vadiúj bömbiben, de valahogy olyan öregnek tűnik ezzel a monokróm, Commodore 64-est idéző, pixeles kijelzőjével". Persze tud ennél többet a BMW, úgy hívják, hogy iDrive, amit a korábban nálunk járt 3-as kupé meg is kapott, de azért vicces, hogy e nélkül mennyire éltesnek tűnik a középső kijelző.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Az ülésekre akár 1,2 millió forintot elkülthetünk az alapáron felül

Ezt leszámítva nehéz bármibe is belekötni, az ergonómia, az anyagok minősége és összeszerelése a német autóipar csúcsát jelenti, más kérdés, hogy kell-e még ezt a típusú faberakást erőltetni, bár ez csupán csak egy opció (143 ezer) a sok közül, ahogyan a vajszínű bőrkárpit is (531 ezer), amelyen sajnos már az is meglátszott, hogy a legtöbben kék színű farmerben ültek a tesztautó kormánya mögé. A BMW és egyben a prémiummárkák árképzésére jellemző, hogy például csupán az ülések kapcsán 1,2 millió forintot is el lehet könnyedén szórni. A már emlegetett, félmilliós bőrkárpiton túl tesztautónk sportüléseket is kapott 183 ezer forintért, elektromos ülésállítást 376 ezerért, valamint ülésfűtést potom 108 ezerért.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Hátul is LED-ekkel rakták tele a lámpákat

Ahogy az a fentiekből már kiderülhetett, tesztautónkat szépen eleresztették a feláras opciók terén: a 11,4 milliós alapáron felül még közel négymilliónyi extrát sikerült belepakolni, amelyek közül a legdrágább tétel a 640 ezer forintos, steptonic automata váltó volt. Nem adják olcsón a bajorok ezt a fejlesztést, ám ezért a pénzért tényleg egy remek váltót kapunk, gyorsan, észrevétlenül kapcsolgat helyettünk, így nagyon sokat hozzátesz az autó, inkább kényelmes, mintsem sportos gran turismo karakteréhez. Tesztautónk kétliteres dízelmotorjáról ez már sajnos nem volt elmondható, még úgy sem, hogy 185 lóerősre izmosodott a ráncfelvarrás során. Hiába ment vele jól a 3-as kupé és fogyasztott alig hét litert átlagban, ennek a négyhengeres, karcos orgánumú dízelnek egyszerűen nincs létjogosultsága egy ilyen csodaszép karosszériában, maradjon csak meg a 3-as szedánok és kombik bestsellerének. A tengernyi extra kiikszelgetése helyett arra bíztatnék minden leendő és szerencsés 3-as kupé-vásárlót, inkább nagyobb motorokba fektesse a pénzét, egy ilyen stílusú autó legyen túlmotorizált! A kétliteres dízelnél alig másfél millióval drágább a 325d jelű, háromliteres dízelmotor, amely ugyan csak húsz lóerővel erősebb, de hathengeres, és fényévekkel kulturáltabban viselkedik, mint sornégyes rokona.

Tolvajok vs. 3-as kupé - 0:1

A 3-as kupé formájának nehéz ellenállni, amit az a tény is bizonyít, hogy tesztautónkat valaki el akarta lopni egy sötét éjszakán a budapesti II. kerületből. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor reggel közeledik az utcán parkoló autójához, és már messziről látja, hogy valami nem stimmel. (Ennél nyilván csak az rosszabb, amikor az autó hűlt helyét realizáljuk.) Elsőként az tűnt fel, hogy a tesztautónak le voltak engedve az ablakai, majd a kocsi mellé érve már látszott, hogy a finomkezűnek egyáltalán nem nevezhető tolvaj teljesen szétbarmolta a vezető oldali ajtó zárját. Valószínűleg ez kellett ahhoz, hogy bejusson az utastérbe, ahol az első dolga az lehetett, hogy lepattintott egy kis műanyag panelt a motorháznyitó-kar mellett, itt tanyázik ugyanis az a csatlakozó, amellyel össze lehet kötni az autó elektronikus rendszerét egy számítógéppel.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Először a zárat barmolták szét, majd jött az autó "agyának" a feltörése

A leengedett ablakokból arra lehet következtetni, hogy a tolvajok valamilyen szinten már át is vették az irányítást az autó felett, ám szerencsére - egy utólag beépített rablásgátlónak köszönhetően - a motort nem sikerült beindítaniuk, így az autó belterének részletes átkutatása után csalódottan távoztak.


Szépek, de nálunk nem túl praktikusak a 18 colos felnik és a defekttűrő abroncsok

Sajnos be kell látni, a hazai úthálózat nem alkalmas arra, hogy 18 colos könnyűfém kerekekre és peres gumikra költsük a pénzünket (380 ezer forint), mert álló helyzetben ugyan dögös velük a 3-as kupé, ám menet közben félelmetesen tudnak viselkedni a nagy felnikre húzott defekttűrő abroncsok. Igazából érthetetlen, miért erőlteti a BMW ezeket a típusú gumikat, mert rettenetesen lerontják a vezetési élményt. A legkisebb úthiba, repedés, hupli, aszfaltgyűrődés is úgy megvezeti a betonkocka keménységű gumikat, hogy ha nem fogjuk két kézzel a kormányt, akkor magától irányt vált az autó. Érzésre olyan végigmenni a Hungária körúton, mintha alulról ráncigálnák az első kerekeket jobbra-balra, egy kicsit félelmetes, de inkább bosszantó, hogy magától jár a kezünkben a kormány.

Forrás: BMW
Forrás: BMW

A kupéval együtt a kabrió is frissült az év elején
(Még több gyári fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Összességében továbbra is az egyik jelenleg kapható legmutatósabb BMW a 3-as kupé, ám a gyönyörű csomagolás ellenére már látszik rajta, hogy deres a halántéka, ami legnagyobb konkurenséről, az Audi A5-ről egyáltalán nem mondható el. Tovább rontja a BMW esélyeit, hogy 320d kupé áráért az Audi egy alig gyengébb, 170 lóerős, szintén kétliteres dízel A5-öt kínál összkerékhajtással, de ha az egész modellpalettát hasonlítjuk össze, akkor is az A5 jön ki olcsóbbnak. Persze ebben a kategóriában, már nem néhány százezer forintos árkülönbség dönti el, hogy melyik típusra esik a választás, sokkal inkább a márkák megítélése - és ebben a BMW továbbra is nagyon jól áll.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1995 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 135kW (184 LE)/4000. Nyomaték: 380 Nm/1750-2750. Sebességváltó: hatfokozatú automatikus. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4612/1395/1635 mm. Tengelytáv: 2760 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1500/1513 mm. Tömeg: 1505 kg. Terhelhetőség: 480 kg. Csomagtartó térfogata: 460 l. Üzemanyagtartály térfogata: 63 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,6 mp. Végsebesség: 235 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,3 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 140 g/km.