Lőttek a Maserati-orrnak - Fiat Punto Evo menetpróba

Vágólapra másolva!
Új motorokat, finoman átrajzolt külsőt és utasteret, valamint jó pár kényelmi és biztonságtechnikai extrát kapott a Fiat Grande Punto, amely szerencsésen túlesett a modellciklusának felénél esedékes ráncfelvarráson. Ezt a nem túl eget rengető eseményt egyes márkák egyszerűen letudják egy szimpla sajtóközleménnyel, ám az olaszok természetesen ennek is hatalmas feneket kerítettek: az új utónevet kapott Punto premierjét egy repülőgép-hordozó anyahajón tartották. A tálaláshoz mindig is értettek.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

A háttérben az olasz haditengerészet büszkesége, a Cavour anyahajó ácsorog
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Kezdjük mindjárt a kötelező körökkel, hogy mi változott az autón, amelyet ezentúl nem Grande Puntónak, hanem Punto Evónak hívnak. Elölről teljesen egyértelmű a helyzet: eltűnt az előd Maseratihoz hasonló orr-része, az újat egy lökhárítószerű fekete védőbetét és egy krómdíszítés szel ketté. Ízlések és pofonok, nekem az előd letisztultabb eleje jobban tetszett, az új fekete védőcsík még csak-csak elmegy, de a motorháztetőre rakott krómdíszt már soknak érzem. Az indexek leköltöztek lökhárító két szélére, helyüket egy-egy nappali menetjelző fény vette át - ez nemsokára minden EU-ban forgalomba helyezett autón kötelező lesz. Szintén változtattak a ködlámpák formáján és elhelyezésén, amelyek ezentúl kanyarfényszóróként is működnek.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Sötétben nagyon jól néznek ki az új LED-es hátsó lámpák


Aki oldalról felismeri az új Puntót, az vitán felül kiérdemli a márkafanatikus jelzőt, mindenki másnak elárulom, hogy csak az első lökhárítók szélére kikanyarodó védőcsíkról lehet kiszúrni az Evókat. Az autó hátulját sem érte forradalmi változás: a hátsó lökhárító is kapott egy fekete védőbetétet, némileg változott a lámpák formája és belső kiosztása, valamint új, nagyobb betűtípust használtak a Punto felirathoz, amely középre került a Fiat-logó alá. Ez utóbbinak egyéb funkciója is van a márka népszerűsítésén túl: a Fiat-embléma közepét megnyomva nyílik ki a csomagtartó. Apróság ugyan, de nagyon jól néznek ki a LED-ekkel kirakott hátsó lámpák, amelyek két L-alakot formázva izzanak a sötétben. Ahogy egy tisztességes ráncfelvarrás során lenni szokott, új színeket is kevertek az átrajzolt Puntóhoz, amely élőben sokkal jobban néz ki, mint ahogy azt az első képek alapján sejteni lehetett.

Repülők, helikopterek, Fiatok

Forrás: Fiat

Premier a fedélzeten - Olaszország legnagyobb hadihajója

Bár a Punto "csak" a jó előre betervezett és kötelező ráncfelvarráson esett át, az olaszok mégis óriási csinnadrattával tálalták ezt a világ minden tájáról összehívott újságíróknak, ami persze valahol érthető, hiszen mégiscsak a Fiat legnagyobb darabszámban fogyó modelljéről van szó. Valószínűleg nem sok autó premierjét tartották eddig egy repülőgép-hordozón, amely nem mellesleg az olasz haditengerészet legnagyobb és legjobban felfegyverzett hadihajója. A 244 méter hosszú Cavour egy valóságos úszó erőd: a gyomrában és a fedélzetén 24 légi jármű (vadászgép és helikopter vegyesen) fér el, de ezeken kívül számtalan gépágyúval és rakétával tud még maradandó károkat okozni az ellenségnek. A hajó méreteit jelzi, hogy csak a személyzet létszáma 530 fő, de ha a helyzet úgy kívánja, 1210 katona is elfér rajta, meg persze jó pár Fiat Punto.



Az utastérhez szintén csak finoman nyúltak az olaszok, az új kárpitokat és burkolatokat leszámítva, a műszerfal változtatásai a leglátványosabbak. A műszerek árnyékolója - a korábbi kissé szögletes helyett - félköríves lett, és ugyancsak szépen ívelt, lágy vonalak dobják fel a középkonzolt is, amelynek formája ugyan változott, de az alapkiosztása nem, így aki ült már Grande Puntóban, az az Evóban is mindent megtalálhat csukott szemmel. Új, de még mindig meglehetősen szintetikus tapintású kárpitokra cserélték a régi üléshuzatokat, a műszerfal borításán viszont kézzel foghatóan javult a burkolatok minősége, amelyek közül egy perforált bőrt imitáló puha műszerfalborítás viszi a prímet.

Forrás: Fiat

Jobb minőségű anyagokkal és lágyabb vonalakkal találkozni az utastérben
(Még több gyári fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A navigációt meglehetősen érdekesen oldották meg: nem a középkonzolt bombázták szét helyet találva egy kijelzőnek, hanem egy kis konzolra rakták a kivehető navigációt, amely a fedélzeti komputer szerepét is ellátja, de ha úgy kívánjuk, a takarékos vezetésre is ráneveli a sofőrt egy "ecométer" segítségével. Újdonság még az emelkedőn való elindulást segítő - ESP-vel kombinált - fékrendszer, valamint a térdlégzsák, amellyel összesen hétre nőtt az alapáron adott légzsákok száma. A motorpaletta szintén bővült: a Punto is megkapta az Alfa Mitóban debütált MultiAir nevű benzines blokkokat, valamint a továbbfejlesztett 1,3 literes MultiJet II dízelt.

A Punto Evo motorkínálata

Benzinmotorok

Dízelmotorok

1.2 8V 65 LE (Euro4)

1.3 MultiJet 16V 75 LE (Euro4)

1.4 8V 77 LE (Euro4)

1.3 MultiJet II 16V 75 LE (Euro5)

1.4 8V 77 LE (Euro5)

1.3 MultiJet 16V 90 LE (Euro4)

1.4 MultiAir 16V 105 LE (Euro5)

1.3 MultiJet II 16V 95 LE (Euro5)

1.4 MultiAir 16V 135 LE (Euro5)

1.6 MultiJet 16V 120 LE (Euro5)



Az Euro5-ös erőforrásokhoz jár a motort automatikusan leállító és elindító start-stop rendszer (a dízelekhez a részecskeszűrő is), az Euro4-esekhez azonban nem.

Mi is az a MultiAir?

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Érdemes megjegyezni a MultiAir nevű technikát, mert jót tesz a motornak

A pillangószelep nélküli MultiAir motorokban az egyes hengerekhez tartozó szívószelepeket a vezérműtengelytől függetlenül lehet nyitni és zárni egy elektrohidraulikus rendszer segítségével, a hengerekbe jutó levegő mennyisége a forgalmi szituációtól, a gázpedál állásától, hosszútávon pedig a vezető stílusától függ. A vezérműtengely és a szelepek közötti olajjal telt, szolenoid szeleppel nyitható és zárható kamra zárt állapotában a motor úgy viselkedik, mint egy hagyományos benzinmotor, tehát a vezérműtengely közvetlenül irányítja a szelepet. Nyitott állapotban viszont függetlenedik tőle, így a nyitás mértékét és idejét rugalmasan lehet szabályozni. Az égés optimalizálásával nem csupán a teljesítményt sikerült növelniük az olasz mérnököknek, a károsanyag-kibocsátást is csökkentették.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wZteW4Py2g7xIYOB



A nemzetközi menetpróbán az erősebb, 135 lóerős, 1,4 literes turbós MultiAirt és a 90 lóerős MultiJet II-t sikerült kipróbálni, ebben a sorrendben. A MultiAir, azaz a vezérműtengelytől független szelepvezérlés kifejezetten jót tett az 1,4 literes turbómotornak, amely érezhetően erősebb lett az alsó és középső fordulatszám-tartományban, sokkal kevésbé érezni a turbólyukat. Már ezerhatszázas fordulattól szépen megindul és egész tisztességes gyorsulást produkál, ha a fordulatszámot nem hagyjuk négyezer alá esni. A 135 lóerő még egy kis örömautózáshoz is elég, amihez szerencsére a futómű is partner, egyedül csak a túlszervózott, visszajelzést alig adó, de szerencsére kellően közvetlen kormány rontja el az összképet. Akárcsak a MultiAir rendszerű turbómotor, a második generációs MultiJet dízel is kellemes csalódás volt, kiküszöbölték az előd legnagyobb hibáját, amely az volt, hogy ha felváltásnál a fordulatszám kétezer alá esett, hatalmasat bólintottunk a hirtelen megtorpant gyorsulás miatt, amíg a kis turbótól ismét erőre kapott a motor. Szerencsére mindez már a múlté: az új dízel alig hallhatóan, jóval kulturáltabban dolgozik elődjénél, a turbólyukat itt is alig érezni, és végre nem kezd el agonizálni a motor, ha véletlenül ezerötszáz-kétezer alá esik a fordulat. Remek kis darab.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Oldalról csak nagyon apró részletek árulják el az új Puntót


Az Euro5-ös motorok megkapták a Fiat új start-stop rendszerét, ami lehet, hogy csökkent néhány decit a fogyasztáson, ha a dugókban ki-ki kapcsolja a motor, ám a kihegyezett kis turbómotoroknak nem biztos, hogy jót tesz hosszú távon. Szinte fájt, amikor az automatika leállította a motort egy szerpentines hegyi szakasz után, ahol nem igazán kíméltük a tesztautókat.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

A Punto Evo mellett a Grande is gyártásban marad


Magyarországon novemberben jelennek meg az átrajzolt Puntók, egyelőre ismeretlen árakon, ám a hazai importőr tájékoztatása szerint az elődhöz képest nem lesznek drágábbak az autók, legalábbis ha az ár/érték arány nézzük. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a Punto Evo valamivel drágább lesz majd a Grandénál, ám mivel több extra jár hozzá alapáron, így arányait nézve nem nő az ára. Az Evo megjelenésével a Punto Classicnak végleg leáldozott, helyét a Grande változat veszi át, amely továbbra is kapható lesz a felfrissített változat mellett, amolyan költséghatékony jelleggel, így akinek a Maserati-orr jobban tetszett, nem marad le semmiről.

Az új modell körüli hírverést jelzi, hogy még Valentino Rossi és a motorja is Punto Evo stílusú külsőt kap a hétvégi Portugál Nagydíjon.