Túl sokat akar - Ford Fiesta 1.4 teszt

Vágólapra másolva!
Szép, formás, vezetni viszont nem túl jó érzés az új Ford Fiestát. Hangoskodik az 1,4-es benzinmotor, rosszalkodik az elektronika - még szerencse, hogy a hangulatos kabin sok mindent képes feledtetni.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Gázelvételre jól kontrollálható farolás lesz a Fiesta válasza
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ahogy Vida kolléga is írta nemrég, néha nem olyan egyszerű autós újságírónak lenni, nem minden autó Corvette vagy Porsche 911. Sajnálni ettől nem kell minket, még a munka rosszabbik fele sem olyan kellemetlen, de abból a szempontból nem könnyű a helyzetünk, hogy többnyire egy tesztautóból kell általános következtetéseket levonnunk egy egész sorozatra vonatkozóan. Szerencsés helyzet, amikor rögtön kettőt is kipróbálhatunk ugyanabból a modellből, vagy legalább néhány héten belül tudunk tesztelni két különböző motort, de ez nem mindennapos.

Ha csak egy autónk van, nyilvánvalóan torzulhat a kép. Elég kifogni egyetlen olyan példányt, amelynek összeszerelése az átlagosnál rosszabbul sikerült, és az alapvetően objektív véleményben máris túlsúlyba kerülhetnek a negatív tapasztalatok. Már csak a statisztika törvényei alapján is egyértelmű, egy autó nem adhat teljes képet egy adott modellről, de ha csak ennyi jut, akkor ennyiből kell dolgozni.

Forrás: [origo]

Hatalmasat fejlődött a külső design az elődhöz képest


Azért tartom fontosnak ezt a bevezetőt, mert nem törvényszerű, hogy minden Fiesta olyan, mint amelyik nálunk járt. Elképzelhető, hogy másoknál egyetlen olyan hiba sem jelentkezik, amelyekről a folytatásban szó lesz, ha lett volna időm, szívem szerint én is kipróbáltam volna legalább három ugyanilyen típust, hogy biztos nem velem van-e a hiba. Mert hát az új Fiesta nem győzött meg.

Pedig kedveltem az elődöt. Sőt, ez a mondat igazából nem is adja vissza hűen a hozzá kapcsolódó viszonyomat: két és fél éve vettünk autót, újat, akkor még menő svájci frankos hitelre. Nagy volt a dilemma, milyet is válasszunk, legyen elég annyi, hogy az utolsó szűkített listán is ott volt még az előző generációs Fiesta. Nem a szépsége miatt számoltunk vele, még csak nem is a komfort volt a döntő, sokkal inkább a kiváló motor, váltó, futómű egység. Végül mást vettünk, mert a kialkudható kedvezményekben volt, aki többet ígért, akkor még nem volt válság, de számított.

Forrás: [origo]

Csak 2,5 centivel hosszabb az elődnél, a tengelytáv még ennyit sem nőtt


Azóta is szép emlék a kis Ford, úgyhogy az asszonnyal együtt nagyon kíváncsiak voltunk rá, mit tud az utód. Amely egyébként szépen kicsinosodott, a szögletes dobozformát harmonikus, elegáns, lekerekített vonalvezetés vette át. Dögös és mutatós az új Fiesta, de abból a fajtából, amely inkább a nőknek áll jól, férfiként kicsit fura érzés beleülni, vagy legalábbis a vezetőülés mögül farkasszemet nézni az első szembejövő BMW sofőrjével.

Ezt a formanyelvet örökölte az apró Ka is, baj nincs vele, de őszintén szólva szívesebben nézegetem messziről, még a látványos, trapéz alakú hűtőrács ellenére is. Az ígéretek szerint amellett, hogy a Fiesta biztonságosabb lett elődjénél, nagyobb kabint kapott és menetkomfortját is tökéletesítették, mindezt azonos méretek és súly mellett. Hogy ez lehetséges legyen, kölcsönvette a Ford az azonos alapokra építkező Mazda2 gyártástechnológiáját, vagyis a karosszéria elkészítéséhez kétféle acélt használnak.

Forrás: [origo]

A Fiesta erőssége az igényes anyagokból felépített, semmire sem hasonlító műszerfal


Játékos az utastér, a középkonzol a légbeömlők és az audiorendszer vezérlőinek egységével ufófejet formáz, jó érzés ránézni, még egy botrányosan rosszul induló napot is képes feldobni. Rontja a kellemes hangulatot, hogy a kormány mögött nehéz elhelyezkedni, a középkonzol bosszantó benyúlásokkal ugyan nem szűkíti a térdteret, de az ülés- és kormánypozíciót nehéz úgy beállítani, hogy igazán kényelmes legyen. Még legmélyebb állásban sincs kellően messze a kormány, az ülést így alaposan hátra kell tolni, hogy legalább elfogadható legyen a vezetői pozíció.

Ez az ergonómiai baki visszaköszön a hátsó üléspadon is. Épp nemrég vallottam be, hogy rám viszonylag egyszerű autót tervezni, mert abszolút átlagos méreteimnek hála mindig elférek magam mögött. Kellett nekem leírnom és elkiabálnom: megtettem a szokásos próbát a Fiestában is, és a térdeim előtt nemhogy nem volt hely, egyenesen hozzáértek az első üléshez. Még egy Budapest-Balaton utat sem szívesen ücsörögnék így végig, a 173 centinél magasabbaknak a fejtérrel is meggyűlhet a baja.

Forrás: [origo]

Hátulról is jól néz ki, bár a kilátás erősen korlátozott tolatásnál


Azért furcsa ez, mert az új Fiesta kabinméretei valóban nőttek, de ebből valahogy semmit nem lehet érezni. A csomagtartó közel 300 literes, alaphelyzeti mérete függ attól, hogy pótkereket vagy csak abroncsjavító szettet szerelnek be, amennyivel azonban minimálisan lehet számolni, az 281 liter. Ez jóval több, mint a Mazda2 250 literes adata, az Opel Corsa 285 literes csomagtartójával pedig egy szinten van.