Kapuzárás utáni pánik - a Renault Twingo emlékére

Vágólapra másolva!
Magyarországon április végéig lehetett rendelni új Renault Twingót, amelynek gyártása hamarosan végleg leáll. Ezzel egy manapság már elképzelhetetlenül hosszú pályafutás ért véget az autóipar történetében, ugyanis a kis békaszemű autót 15 évvel ezelőtt mutatták be.
Vágólapra másolva!

Az 1992-es Párizsi Autószalon egy meglehetősen furcsa kisautó riogatta a nagyérdeműt a Renault standján, amely azon túl, hogy úgy nézett ki, mint egy kereken guruló plüssállat még olyan kacifántos dolgokkal is el lett látva, mint digitális műszerfal és síneken csúszkáló hátsó ülések. A kezdeti döbbenetet hamar felváltotta a rajongás és a Twingót úgy elkezdték kapkodni, hogy a Renault alig győzte kapacitással. A népszerűség nem csupán a formabontó külsőnek szólt, hanem a praktikusságnak is, ugyanis a tologatható, hajtogatható üléseknek köszönhetően a beltér szinte minden négyzetcentimétere kihasználható az utasok, illetve a csomagok javára.

Az alapkoncepció sikerét jelzi, hogy a Twingót szinte változatlan formában gyártották mostanáig, egyedül csak a motort cserélték egy korszerűbb darabra, illetve elvégeztek egy-két kötelező ráncfelvarrást, finomítgattak, erősítettek itt-ott, de ezeket leszámítva semmi. A kis békaszemű sorsa idén márciusban pecsételődött meg végleg, ugyanis a Genfi Autószalonon bemutatkozott az új Twingo, amely csak nyomokban emlékeztet a régire. Mielőtt még azonban nagyon belemennék az új modell taglalásába, lássuk mit tudott a régi, hogy ilyen sokáig elódázhatta a nyugdíjat.

Külcsíny

Forrás: [origo]Egyértelműen a női szívek alattomos meghódítása volt a cél, amelyhez segélykérően kikerekedett fényszórókat és egy félszeg mosolyra hajló légbeömlőt vetettek be a francia formatervezők. A Twingo szinte minden egyes eleme hordoz valami szokatlant és játékosságot, amelyeken még ma is lehet mosolyogni, pedig a bemutató óta közel másfél évtized telt el. A meredeken ívelt csöppnyi motorháztető töretlenül megy át a szélvédőbe, melynek tisztán tartásáról egy darab lapát gondoskodik. Az óriási ajtó szinte az egész autó oldalán végigfut, ötletes megoldás a gombóc alakú kilincs és visszapillantó, hasonlóakat csak a vidámparki körhintára szerelt járgányokon lehetett korábban látni.