Fénydörgés - Peugeot 207 1.6 HDi 110 Sporty

Vágólapra másolva!
Két darab 206-os jönne ki ennek az árából, és még bambira is maradna. Aki így nézi a dolgot, lapozzon. Kedves többiek, Önöknek azt javaslom, maradjanak, járjunk a miértek és hogyanok végére. Hiszen két Gálvölgyi sem ugyanaz, mint egy Benny Hill.
Vágólapra másolva!

A 207-es kijött, de nem ám a 206-os leváltására, egymás mellett kapható a két jószág. Tegyük hozzá, hogy méltatlan is lett volna eltakarítani az útból az utóbbi idők egyik legsikeresebb modelljét, amely nyolc éve hódít kőbe vésett formájával. A 206 legolcsóbb verziója 330 ezerrel karcsúbb az alap 207-esnél (2,86 M), amely némi felszereltség-többlettel rendelkezik. Ezeket megrendelve a 206-oshoz, ugyanott vagyunk árban. Jól ki van ez találva, hiszen az új forma és a nagyobb biztonság már ingyen van. Bocs, hogy rögtön a pénzről beszélek, de még mindig nincs vége. Mert itt van a tesztelt autó majd' 5,5 millióért... Két kategóriával feljebb is táncolhatunk ennyiből. Ráadásul a 207-es nem tágasabb a 206-osnál, hátul a tető nyomta a fejem, a lábam sem fért el, igaz, magasnak mondanak mások, na de azért. Hű, kezdjük újra.

A 207-es fotói nem voltak rám különösebb hatással, de mikor élőben megláttam az autót, igen megtetszett. Nagyobb a 206-osnál, mások az arányai, és valljuk be, nem akkora a forradalom, mint nyolc éve, de a cégnél nem felejtettek el formatervezni. Motorháztető, sárvédők, lökhárítók, tükrök, tetőív, 16-os kerekek nagyon rendben vannak. Más: ekkora embléma az orron, és eldobhatjuk a sminktükröt. Olyan méretű fényszórók, hogy mamutot lehet vele fogni. Na, most így körbejárás után ez nem egy 307-es? Memóriába kellett ültetnem néhány elemet, hogy meg tudjam különböztetni, kapásból még mindig nem megy. És bizony, végignézve a modellpalettát, kiderül, hogy már mindenki arra a bizonyos arculatra formált, kivéve persze a 206-ost.

Bent pompicsek és fénydörgés: a fémhatású betétek igenis feldobják a formás középkonzolt, az elhúzható rolós panoráma üvegtetőt meg ki kell próbálni, úgysem tudom elmondani, miért tetszik. A finoman érdes, puha műanyag borítás a műszerfal tetejét és az ajtók nagy részét borítja. JBL erősítőrendszer dong a fülünkbe. Perforált bőrt koptat a nadrágunk. Az alapnál sportosabb ülés fogja fel az oldalgyorsulástól kilendülő testünket. Mondjuk, Terence Hill még kényelmesen ülne benne, Bud Spencer már zavarba jönne, és kérne egy Mack-et. A két elülső könyöklő utólagos munkának tűnik, egyrészt kb. annyira kényelmes, mint műanyagszék a színházban, másrészt a bőrhuzata nem olyan finom, mint az ülésé, harmadrészt lehajtott állapotában beszól a pohártartónak, így maximum egy kétdekás vegyest vihetnénk magunkkal.



tesztképek

A műszerfal fehér alapú számlapokkal, fémszínű kerettel operál sikeresen és stílusosan, a baj csak az, hogy az árnyékoló boltozat ellenére vakít. Ugyanis az órák lapja olyan mértékben döntött, hogy a magasan álló nappal együtt már veszélyes konstellációt alkotnak. A csomagtartó inkább szemre nagy, mint literre, de az átlagot hozza. Keveselltem a kisebb rakodóhelyek számát, a kesztyűtartó mérete azért elegendő.