Hogyan legyünk titkosügynökök? - Peugeot 1007 1.6 Sporty 2-Tronic

Vágólapra másolva!
Nem csodarecept, de ki lehet próbálni. Szülessünk Peugeot-nak! Idősebb testvéreink már lenyúlták azokat a lehetséges számvariációkat, amelyek közepén a zéró díszeleg, így mi megkaphatjuk a duplanullát, ami esetünkben összefonódva jelzi végtelen lehetőségeinket.
Vágólapra másolva!

A brit titkosszolgálat nullanullás szuperügynökeinél ezek a lehetőségek kibővültek a gyilkolásra való felhatalmazással is. Ennyit azért nem vártam el a kis 1007-estől, de sok egyediségre és frappáns megoldásokra számítottam, elsősorban a térkialakítást illetően. A mi ügynökjelöltünk nagyjából azzal az utasítással hagyhatta el a tervezőasztalt, hogy a térből általa kiharapott levegő belülről soknak, kívülről kevésnek tűnjön. Az alapterületet nem növelve ezt nagy belső magassággal oldották meg, ennek köszönhetően még tollas sisakban is be lehet ülni előre.

Hatalmas, szellős, nagy üvegfelületű belső öleli az elöl ülőket, a B-oszlop jóval mögöttük van, az A mögé vágott ablakok pedig hatalmasak. Ebben az autóban végre betöltik szerepüket, tényleg átláthatóvá teszik a vezető számára az oszlopokat, mindkét irányba. Nem is kell ecsetelnem, hogy mekkora biztonsági előnyt jelent ez manapság, amikor a masszív kialakítás vámját a kilátásnál kell megfizetnünk. Még a vezetőhöz közelebbi, tehát a tekintethez képest laposabb szögben fekvő baloldali ablak is jól elhelyezett. Nem így hátul. "Ne nézzünk hátra, tekintsünk inkább előre, a jövőbe!" - vallják a tervezők, ugyanis a külső tükrök kicsik, osztatlanok, a hátsó kialakítás pedig egyáltalán nem támogatja a fejforgatós hátranézést. Magyarán jobbra még valamicskét csak-csak, de balra fordulva szinte semmit sem látunk a párhuzamosan közlekedőkből.

De vajon a külső szemlélő milyennek látja a kis Peugeot-t? Elölről a nagyobb testvérek arcára hajazó harcsaszájat, fényszórót, emblémát találni. A 407-esnél védtelen hűtőt itt egy keresztbefutó, vaskos, fekete lökhárítóelem óvja attól, hogy felszúrja magát egy vonóhorogra. Kiskutyapofa, visszahozott apporttal a szájában. Rövid és tömzsi test következik, amely azonban nem bumfordi, inkább mokány, mint amit egy tömbből faragtak. A vízszintes övvonal felé lejtő tetővonal és a hátranyilazott hátsó oszlop egy kis dinamizmust csempész az összképbe. Az ajtók mögötti kialakítás megér egy misét: a tolóajtók fémsínjeinek vonala folytatódik a hátsó ajtón végigfutó csíkban, fölötte sötétített üveg. A sín, mint tengely felől a tető és a lökhárító felé is ferdén vezetnek az idomok, mint egy rakéta vezérsíkjai. Ha beleveszem az autó elejét is, akkor egy nyílvesszőt rajzolhatnék bele a formába. Szóval, szögek mindenhol, a hátsó lámpákat sem kihagyva.

Belül nincs nagy formai tobzódás, a kék műanyagelemek nagy felületet borítanak, a változatosságot egyrészt a sok rece, másrészt a Caméleo fantázianevű, cserélhető készlet jelenti. A műszerpult tetején, az első ajtókon, a hátsó polcfedeleken, a légbefúvók körül, valamint a székek ülő-és hátlapjain lévő, összesen 18 betétet cserélhetjük kilencféle összeállításnak megfelelően. A garnitúrák más-más hangulatot teremtenek, én elégedett voltam a tesztautó kékkel harmonizáló színű, rácsos mintájú betétjeivel. A középkonzol és az órák eléggé egyhangú rajzolatúak, bizony, kell a kaméleon.

Forrás: [origo]

kékes képek > sárgás fotók > videó

Pakolni sokfelé tudunk, ha apró cuccaink vannak: ülések alatti fiókokba, üléseket kerítő mélyedésekbe, kicsi és keskeny ajtózsebekbe, háttámlák zsebeibe, nagy, megvilágított és hűtött kesztyűtartóba, műszerpult tetejére (hadd röpködjenek a dolgok fékezéskor, kanyarban), hátul a padló rekeszeibe és a hátsó ülések fedeles könyöklőibe. Ha egy nagy cuccunk van, az legyen dunna, vagy más képlékeny holmi, mert a csomagtérnyílás szűk, irtó magas küszöbbel, és a kalaptartót sem emeli madzag. A puttony alaphelyzetben 178 literes, de belelógnak az ülések lehajtókarjai. Vannak viszont rögzítőpántok, és természetesen növelhető a tér: a két hátsó szék sínen csúsztatható, támlájuk két fokozatban előrehajtható, vagy az egész felbillenthető. Ekkor az egy köbméternél nagyobb dunna is befér. Az anyósülés támlája előredönthető, asztalként funkcionál, és hosszabb tárgyaknak is helyet ad.

Az 1007-es nagy érdeme az elektromos tolóajtó-pár. Ezek a kulcs gombjaival és a műszerfali kapcsolókkal is működtethetők, a hagyományos, kézi tologatás is lehetséges, csak éppen fölösleges. Szűk parkolóhelyen is ki tudjuk nyitni, és kényelmes az egygombos nyitás, ha sok a holmink. Remélhetőleg az ajtó elektronikája és mozgatószerkezete nem adja meg magát, mert akkor a nagy előny kényelmetlenséggé és bosszúsággá változik. Intő jelek azért vannak: az ötezer kilométeres tesztautó jobboldali ajtaja többször eljátszotta, hogy becsukódás után újra kinyílik, majd becsukódik és így tovább. Porszem került a gépezetbe? Lehet, hogy csak beállítás kérdése az egész. A becsípődésgátlót kipróbáltam, pillanatnyi szorítás után már húzódott is vissza az ajtó, de kisgyerekek lehetőleg ne ezzel tanulják meg, hogyan kell magukra vigyázni, mert azért mégiscsak egy ajtó. Az jó, hogy 5 km/órás sebesség fölött nem nyithatók, ám nyitott állapotban vígan elindult az autó. A tiltás hiánya volt az első sokk, a második pedig az, hogy figyelmeztető hangjelzés (nem túl erősen) csak 20-as tempó körül kezdett megszólalni. Ha már elindul az autó, legalább a csipogás lenne dobhártyarepesztő és azonnali, hogy elmenjen a kedve a renitenseknek. A nyitott ajtók különben is nagy táncba kezdtek menet közben.

Forrás: [origo]

A kezelőszervek pontosan és finoman működnek, ám az ergonómia nem tökéletes. A kormányról is kezelhető rádió gombjait nem a volánra, hanem egy bajuszkapcsoló végére vitték, szerintem körülményes. A középkonzol gombjai kicsik. A klíma a rádió alatt van, túlságosan is lent, és bizony oda kell nézni a felületbe simuló gombokra. Még lentebb van a tolatóradar kikapcsolója és az induláskor automatikusan záró reteszgomb, még jó, hogy ezeket szinte sohasem kell használni. Kényelmes és hasznos az esőérzékelős ablaktörlő az automatikusan kapcsolódó fényszórókkal, a tolatóradar érzékeny, és kissé oldalra is lát. A kormány jó fogású, jól beállítható. A rádió gyenge minőségben szól.

Hiába szövegelek ennyit a külsőről meg a belsőről, csak fel kell szolgálnom a feketelevest... A kakaóról 1.6-os, 110 lóerős benzinmotor, az erőátvitelről pedig ötfokozatú, robotizált kéziváltó gondoskodik, ám együtt furcsa párt alkotnak. Az automata üzemmódban és szekvenciálisan kézzel is kapcsolgatható, kuplungolás-mentes szerkezet kéziben jobb. Az automata kényelmes ugyan, és közepesen finoman kapcsol, de még így is nagy szusszanások vannak az első három fokozat között. Kis gyorsításnál lomha az autó, nagyobb pedáltaposásra sem lesz sokkal vehemensebb, ugyanakkor elég lassan pörög fel és szenvedve nyög a motor, mire a váltó hajlandó felkapcsolni. Én mindig hamarabb váltottam volna. Mivel kevés az erő, hiába húzatja, csak nyúlik, mint a tészta, több nyomaték kéne. Az emelkedőn azért visszavált, és városban takarékosan ötödikbe kapcsol, de a lüktető forgalomban ingadozik a 4-5 között. Padlóra kíméletlen kettes következik, de nincs nagy foganatja, inkább egyenletes a húzás. Van persze egy kis lépcső, 3000-es fordulat fölött jobban él a motor.

Nem fogy a Peugeot 1007/auto/gazdasag/20051115nemfogy.html