Solberg győzött, Bútor helytállt Szardínián

Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő Petter Solberg győzelmével ért véget a durvamurvás Szardíniai rali, a 16 futamból álló vb-sorozat 13. állomása. A norvég subarus mögött a két citroënes, a pontversenyben továbbra is fölényesen vezető francia Sebastien Loeb, illetve a spanyol Carlos Sainz végzett dobogós helyen. Bútor Róbert a 20. lett.
Vágólapra másolva!

Solberg újabb csatát nyert, de még mindig, sőt egyre inkább Loebnek áll a háború. Elképesztő - az van, hogy zsinórban harmadszor Mr. Hollywood nyert futamot (Japánban, Walesben és most Itáliában), mindannyiszor Loeb előtt. Aki így bár folyamatosan veszít előnyéből, az még mindig tetemes, 26 pont. És már csak három verseny van vissza, ebből két aszfaltos (október 15-17.: Korzika, október 29-31.: Catalunya, november 12-14: Ausztrália).

Szóval hiába nyeri magát agyon a subarus, hiába szezonbéli ötödik, pályafutása tizedik sikere, egyszerűen lehetetlen megfogni Loeböt. Mert az extornász is győzött ugye öt versenyen, de nem is ez a döntő. Hanem az, és gyenge idegzetűek tessék kapaszkodni jól: 13-ból csak egyszer esett ki, és soha nem volt rosszabb negyediknél. Még durvábban: tíz alkalommal állhatott dobogóra, ötször "csak" a második fokára. Elképesztő.

Nagyon komolyan megbízható tehát úgy Loeb, mint a Citroën Xsara. Utóbbit az is bizonyítja, hogy Sainz mester is állandóan ott ólálkodik a környékén a pódiumnak, ha fel nem állhat rá. Most például felállhatott. És ezzel összesítésben is már harmadik - kielőzte a fordos Märtint.

Aki pedig a 16-os gyorsig éppen előtte nyomult, azaz fordult a Sainz-Märtin meccsen a kocka az észt fordos javára. Majd megint fordult, de már "végzeteset", megadta magát a Focus motorja. Märtin sorozatban harmadszor lehetett volna harmadik, az 1. Solberg, 2. Loeb, 3. Märtin "szentháromság" ezzel bukott.

Märtin balszerencséjével bezzeg egy privát WRC-s résztvevő, a helyi menő Navarra érhetett célba a negyedik helyen, ami hát egyrészt zseniális, másrészt viszont csúnya blama a gyáriak oldalán. A subarus talján több mint 10 perc hátrányt szedett össze Solberghez képest - ez meg a verseny kritikája. Máskor tizedek döntenek, másodpercek tizedei, itten meg sok-sok perc, na mindegy.

Ötödik a szombati lecsúszása után jobb eredményre sansztalan Duval, legalább hozott pár pontot a kékoválosoknak a konstruktőri ezüstért. Hatodik meg az a Galli lett már majd' félórás (!!) lemaradással, akinek Lancer WRC-vel egyszer sem jött össze semmi, erre az N-essel meg virít, még ilyet...

A hetedikként bekocogó Grönholmot is nagyon tapsoljuk meg. Amikor 307-esének műszaki hibája miatt át kellett adnia második helyét és visszaesett a levesbe, nem adta föl, hajtott a pontokra mind magának, mind az újra csak béna és eredménytelen versenyt elkönyvelő Peugeot-nak. Szóval kalap le. Nyolcadik lett, s így már harmadszor örülhet egy pontocskának a privát Ford WRC-s Warmbold.

A vasárnapról amúgy annyit, hogy a 6 gyorsból (77,68 km) 4-et nyert Solberg, egyet-egyet Loeb és Grönholm. Az össz 19 ből Mr. Hollywood 13-szor volt a leggyorsabb... Grönholm négyszer, Loeb kétszer. Csapatilag hasonlóképp Subaru 13, Peugeot 4, Citroën 2. Gumilag Pirelli-Michelin 13-6.

A záró nap vesztese Märtin mellett Henning Solberg, Petter fivére, aki privát, Bozian 206 WRC-jével pontszerző helyről nem tudta befejezni. És amúgy 29-en értek célba kábé 70-ből, és a mi Bútor, Táborszki, Citroën Saxo S1600 triónk 20. lett.

Robiék vasárnap egyre jobbakat autóztak az időeredmények alapján, már nem tartották fel őket annyira (26., 21., 19., 19., 17. és 17. hely a hat szakaszon). A wrc.com Bútorékat egyébiránt olasznak titulálta, az így hát Roberto Butor Saxójában még szombaton tönkrement a kormászervó, bedurrantak a pilóta karjai, alaposan kimerült. A hajrában meg elfolyt a váltóból az olaj, s mivel napközben nem volt szerviz, motorolajjal pótolták...

JWRC: a svéd Andersson nyert suzukis csapattársai, a brit Wilks és a San Marinó-i Baldacci előtt. A pontversenyben Wilks-Andersson most 34-31, a francia Bernardinak (Renault) és a finn Katajamakinak (Suzuki) 27-27 pontja van. A junioroknak már csak egy meccsük van vissza, Spanyolországban.

No ennyit a mediterrán szigetről, az aszfaltos San Remót váltó "gyilkos" Szardíniai raliról, folytatás két hét múlva Franciaországban, Korzikán, betonon. Ahol ha minden így megy tovább, Sebastien Loeb személyében új világbajnoka lesz a ralinak, a Citroën pedig címet véd.

Forrás: EPA

Az 1. Szardíniai rali végeredménye (élcsoport):
1. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) 4:43.47.9 ó (81,5 km/ó)
2. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) + 2:07.9 p
3. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara + 3:20.9 p
4. Navarra, Fedeli (olasz, Subaru Impreza) + 10:16.1 p
5. Duval, Prevot (belga, Ford Focus) + 10:48.0 p
6. Galli, D'Amore (olasz, Mitsubishi Lancer) + 25:11.6 p
7. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307) + 26:39.2 p
8. Warmbold, Price (német, brit, Ford Focus) + 28:03.2 p
... 20. Bútor, Táborszki (magyar, Citroën Saxo) + 58:38.1 p

Olvasgassa DuEn oldalát exkluzív beszámolókért, interjúkért, SMS-ekért a magyar résztvevőkről és résztvevőktől!