Harmadszor is Solberg nyert a Brit ralin

Vágólapra másolva!
Valami embertelen hajrával a világbajnoki címvédő Petter Solberg (Subaru) győzött a 60. Brit ralin, a vb-sorozat 12. versenyén - zsinórban harmadik alkalommal. Így valamivel szorosabb az aranycsata a norvég és az éllovas, most második, francia Sebastien Loeb (Citroën) között. Harmadik az észt Markko Märtin (Ford) lett.
Vágólapra másolva!

Vasárnapra négy szakasz maradt, s egy félelmetes Solberg-hajrá úgy, hogy a napi elsőt, a 16-os gyorsot még Loeb nyerte... Ekkor 8.6 mp volt a citroënes előnye a subarussal szemben.

Aztán jött a fordulat: Soli két szakaszon annyit vert riválisára, hogy már nála volt az 5.7 mp-es fór. Elképesztő. A záró szuperspeciálon Märtin nyert, Mr. Hollywood és az extornász trónkövetelő közt egy csomó, hat tized volt...

Szóval Japán után Walesben is Solberg győzött, idei negyedik, pályafutása kilencedik sikere. Csakhogy az ellen meg szinte képtelen nem dobogón végezni, így hát annyi pontja van, hogy rengeteg. Nem kevesebb mint 28 ponttal vezet Loeb, de legalább nem 32-vel.

Pár szóban a többiekről: mindenki megőrizte szombati pozícióját, kivéve a szerencsétlen, privát WRC-s Higginst, a fordos helyi menő az utolsó előtti gyorson dobta el a pontszerző, nyolcadik helyet. Stohl köszönte szépen, s hazavitte.

Märtin is Duval is remekelt, megerősítette hát konstruktőri ezüstjét a széthullóban lévő Ford, a Subarunak Hirvonen is szorgoskodott két egységet. A Peugeot blamált, már megint, Rovanperä azért érdemel egy kis dicséretet, hiszen annyi gonddal küszködött, csak bevitte a 307-est a célba.

JWRC: Baldacci az első helyről kiesett, suzukis kollégája, a brit Wilks győzhetett fölényesen honfitársa, Meeke (Opel) és Katajamaki (Suzuki) előtt.

Összetettben Wilks állt az élre 26 pontjával, Bernardinak (Renault) 24, Katajamakinak 22, Anderssonnak (Suzuki) 21 van, jó szoros.

Négy futam vissza, legközelebb Olaszországban, új helyszínen, már nem San Remóban és aszfalton, hanem Szardínián és murván porol a mezőny, október első hétvégéjén.

60. Brit rali, végeredmény (élcsoport):
1. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) 3:42:39.5 ó (106,9 km/ó)
2. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) + 6.3 mp
3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 2:53.7 p
4. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 3:42.1 p
5. Duval, Prevot (belga, Peugeot 307) + 4:51.3 p
6. Rovanperä, Pietilainen (finn, Peugeot 307) + 6:44.9 p
7. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 7:08.3 p
8. Stohl, Minor (osztrák, Peugeot 206) + 10:20.1 p