Top 10: A legjobb Volvo kombik

Volvo
Vágólapra másolva!
Bumfordik, szögletesek, és unalmasak, mégis már több mint 6 milliót adtak el belőlük, mert kevés jobb családi autó létezik náluk. Minden harmadik eladott Volvo kombi volt, ami nem véletlen.
Vágólapra másolva!

A Volvo kombi több mint egy egyszerű autótípus, szinte már intézmény, amire esküsznek azok a családosok, akiknek a biztonság, a használati érték és a kényelem többet jelent, mint a mutatós dizájn vagy a sportos vezetési élmény. A svéd farmerek kedvelt autója akkor lett világszerte népszerű, amikor

a 60-as években amerikai háziasszonyok is felfedezték maguknak,

és egészen a SUV-őrület begyűrűzéséig el sem tudták képzelni, hogy másba üljenek.

Forrás: Volvo

Ma már kezdik kiszorítani a hagyományos kombikat a magas építésű szabadidő-autók, de aki úgy akar sok csomagot elvinni A-ból B-be, hogy közben a személyautós üléshelyzetről sem akar lemondani, annak még mindig egy kombi a legjobb választás.

Forrás: Volvo

A Volvo vadonatúj, ötméteres óriáskombijának, a V90-nek a február 18-ai bemutatójára készülve összeszedjük a legfontosabb puttonyos modelleket a svéd márka történelméből.

Duett

Forrás: Volvo

1953-ban mutatták be a legelső kombi Volvót, ami abban is elsők között volt a márka választékában, hogy Amerikába is exportáltak. Neve arra utal, hogy

munkaidőben strapabíró igavonóként, szabadidőben pedig kényelmes utazóautóként lehetett használni.

Motorja es független első futóműve a PV limuzinból származott, de azzal ellentétben alvázas felépítésű volt, nagy terhelhetőségű laprugós hátsó futóművel.

A létraalváznak köszönhetően számtalan felépítménnyel készült a Duett,

a gyári kombik és ablak nélküli furgonok mellett a svéd karosszériaépítők dobozos és platós kiviteleket is készítettek belőle, de léteztek Duett-alapú kabriók és hot rodok is.

Bútorban utaznak

Véletlen egybeesés, de szintén 1953-ban nyitott meg az IKEA (Ingvar Kamprad Elmtaryd, Agunnaryd - az alapító nevét és lakóhelyét jelöli a mozaikszó) első üzletét. A cég működése első hat évében csak postázta bútorait, de 1963-ben már külföldön is áruházat nyitott. Azóta a lapra szerelt svéd bútorok ugyanúgy sok család első számú választásai, mint a tágas kombik. Ma az IKEA világszerte 147 ezer embert foglalkoztat, Magyarországon 1990-ben nyitotta első áruházát.

221 Amazon

Forrás: Volvo

1962-ben váltotta le a Duettet a 221-es, amit mindenki csak Amazonként ismer. Jóval elegánsabb vonalvezetésű karosszériája már önhordó volt, ami jót tett a menettulajdonságainak.

Nagy ötlet volt a vízszintesen kettéosztott csomagtérajtó,

amelynek alsó részét piknikasztaltént, vagy padként lehetett használni. Ha hosszú tárgyakat kellett szállítani, a lehajtott alsó részen lévő rendszámot ki lehetett hajtani, így igazoltatásnál a rendőr sem zsörtölődhetett. Az Amazon kombi „S” változata kora egyik leggyorsabb kombija volt a 115 lóerős motorjával.

145

Forrás: Volvo

A Volvo új névadási rendszere 1966-ban debütált a 140-es sorozattal. Az első szám a típusra, a második a hengerek számára, a harmadik az ajtók számára utalt. Vagyis az 1968-ban bevezetett 145-ös volt az 1-es sorozatba tartozó négyhengeres, ötajtós kombi. Bár számos alkatrészét az Amazontól örökölte, sok újítást is hozott a sorozat, például minden kerék mögött tárcsafék lassított,

a leghátsó oldalablakokat is ki lehetett nyitni,

a hátsó szélvédőn pedig megjelent az elektromos fűtőszál.

1800 ES

Forrás: Volvo

Ha Simon Templar, azaz az Angyal családot alapított volna, akkor a P1800 kupéból az 1800 ES-be ült volna át, amely a Volvo talán legszebb autójának utolsó változata. Az 1971 őszén bevezetett shooting brake-nek sem volt több ajtaja, mint a kecses kupénak, az

igazi különlegessége a tisztán üvegből készített csomagtérajtó,

amely később a 480 kupé és a C30-as hátsó felét is inspirálta. Mivel az 1800 ES-ből csak alig több mint 8000 példány készült, ma ez az egyik legkeresettebb és legértékesebb veterán Volvo.

200-as

Forrás: Volvo

A legsikeresebb Volvo kombi 1974-ben érkezett. A 145-öshöz hasonlóan ez is magán viselte a később is sokszor megismételt jegyeket, amiről ma is bárki felismer egy Volvo kombit: a függőleges hátsó falat és az aerodinamikára lényegében fittyet hányó, de roppant praktikus és jó helykihasználású, szögletes karosszériát. Az 1981-ben bevezetett 245 Turbo Edition volt

a világ első turbómotoros kombija,

és nem dízelmotorral. Akkora sikert aratott a 245-ös, hogy a gyártását csak 19 év után, 1993-ban hagyták abba.

700-as

Forrás: Volvo

Az 1982-ben bemutatott 700-as a kocka Volvók legkockábbika, a szélcsatornák réme,

maga a megtestesült 80-as évek.

Az elnevezésben a középső szám már nem a hengerszámra utal - a 740-esből is készültek hathengeresek -, egyszerűen csak arra, hogy ez a változat kevésbé fényűző, mint a 760-as, amit akár 190 lóerős turbómotorral, kipörgés- és blokkolásgátlóval, elektromos klímaberendezéssel és igényes hifivel is meg lehetett vásárolni.

900-as

Forrás: Volvo

Az utolsó hátsókerék-meghajtású Volvo a 900-as széria volt, amely a 700-as továbbfejlesztéséből született 1990-ben. Valamicskét javítottak

a panelházakhoz hasonló légellenálláson

és a LEGO-formákon, de a kombit hátulról így is össze lehetett téveszteni elődjével. A legdrágább 760-ast a Volvo addigi legerősebb motorja, a 24 szelepes, könnyűfém blokkos hathengeres repítette 204 lóerővel.

Az 1994-es modellfrissítés hozománya a

keresztlaprugós független hátsó futómű,

amely egyszerű és strapabíró, és a rugózatlan tömeget is csökkentette, mert a kompozit laprugó csak annyit nyomott, mint egyetlen acél tekercsrugó a kettőből, amit helyettesített. Ezt a szokatlan műszaki megoldást egyébként a 2015-ös XC90-ben is megtaláljuk. 1996-ban a 940/960 kombit átnevezték V90-re, a V betű az angol versatility (variálhatóság) szóra utalt.

850

Forrás: Volvo

Az első modern Volvónak tartott 850-es már

elöl hajtott, független hátsó futóműve volt, és vadonatúj öthengeres motorokat kapott.

Sokan az 1993-ban bemutatott kombit tartották szebbnek a limuzinnál, még a 0,29-es alaktényezője is kimagasló volt. A lökhárítótól a tetőig húzódó csíklámpák nemcsak a megjelenést, de az aktív biztonságot is javították, mivel messzebbről, több autón keresztül is látható volt a fényük.

Ebben a kocsiban volt először öt hárompontos öv és első oldallégzsák.

Még versenyautó is készült belőle, ami a Brit Túraautó Bajnokság (BTCC) 1994-es szezonjában indult.

A Volvo annyira elégedett volt a hátsó rész dizájnjával, hogy az 1997-es modellfrissítésnél - amikor V70-re nevezték át a típust - csak az orr-rész formáján változtatott. A csúcsot jelentő R változat a Porsche-segítséggel kifejlesztett, 250 lóerős öthengeres turbómotorja, vagyis inkább az általa keltett hajtási befolyások miatt

mozgó konditeremnek is bevált,

a kormányzó karizmokat ugyanis igen gyorsan fejlesztette.

XC70

Forrás: Volvo

A Volvo 1998-ban mutatta be

a modern terepkombik első európai képviselőjét,

vagyis egy évvel megelőzték vele az Audi Allroad Quattrót, de négy évvel lekésték a Subaru Legacy Outback-et. Ma egy ilyen kategóriájú autót szinte dízelmotorral lehet eladni, de akkoriban még csak a nyomatékos, kisturbós öthengeres benzinessel kínálták az XC70-est. A műszakilag azonos V70 AWD-től könnyű volt megkülönböztetni a Cross Country-t az emelt futóműnek, az egyedi hűtőmaszknak, valamint a fényezetlen védőelemeknek köszönhetően.

V70

Forrás: Volvo

Könnyen lehet, hogy az új V90-es sorozat a V70-es megszűnését jelenti, amit az is valószínűsít, hogy a jelenlegi, S80-alapokra épített generáció már 2007 óta a piacon van. Sajnos ebből a nemzedékből pályafutása végére már

kigyomlálták a vérbő öthengeres benzinmotorokat és az izgalmas sportváltozatokat,

viszont az új trendeknek engedve elkészítették a konnektoros hibridet, ami akár 30 kilométert is tud menni tisztán elektromos üzemmódban.

A kombik evolúcióját fa Fordtól a Wartburgon át a Ferrari FF-ig a linkre kattintva ismerheti meg.