Szakmai nap az autonóm autózás jegyében 05.23-án a drivingcampen

Vágólapra másolva!
Idén májusban ismét Zsámbékon találkoznak az autózás szerelmesei és a jövő innovatív technológiái iránt elkötelezett cégek, magánszemélyek. Európa egyik legnevesebb közlekedéstechnikai pályája, a drivingcamp, immáron harmadik alkalommal rendezi meg tesztvezetéssel egybekötött szakmai konferenciáját.
Vágólapra másolva!

Tavaly az e-autózás jelenéről és jövőjéről szóltak az előadások, idén egy még kevésbé feltérképezett téma, az önvezető autók köré épül a rendezvény. Szó lesz az aktuális fejlesztési trendekről, az adaptív rendszerek működési sajátosságairól, az autonóm autózás öt szintjéről és arról a talán mindenkit foglalkoztató, egyáltalán nem elhanyagolható kérdésről, hogy rábízhatjuk-e az életünket az elektronikára.

Az egésznapos konferencia célja, hogy a releváns piaci szereplők és a szakmai előadók segítségével betekintést nyerjünk az iparág forradalmi változásainak kulisszatitkaiba. Az idei rendezvény fő támogatója az AVL, a világ legnagyobb független belső égésű, hibrid, valamint elektromos motorok és hajtásláncok fejlesztésével foglalkozó vállalatcsoportjának hazai leányvállalata. Prezentációjuk a legújabb trendeket, a piacvezetőket és a prediktív vezérléssel történő emisszió csökkentésének témáját járja körül.

A konferencián a Mercedes-Benz és a Porsche Hungaria Kft. is képviselteti magát, előbbi Forradalmian új telematika-generáció, utóbbi Asszisztens rendszerek – út az önvezetés felé címmel tart majd előadást.

Az idei Innovation Day-re az autóipar és a különböző szakmai egyesületek képviselői, valamint a vezetés iránt elkötelezett civil érdeklődők mellett nagy szeretettel várják a jövő mérnökgenerációját is.

A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött : https://www.survio.com/survey/d/B1X7K2N5J3L5Z7W2U