Kockázatos, de végre nem nehézsúlyú az új Opel Astra

opel astra
Vágólapra másolva!
Az Opel Astra új generációja a gyártó szerint úgy lett tágasabb, hogy közben a külső méretei csökkentek. A szokatlan C oszlop valószínűleg megosztó lesz.
Vágólapra másolva!

A hétfőn kiszivárgott képekre reagálva az Opel szinte azonnal nyilvánosságra hozta az ötödik generációs Astra sajtóanyagát. Nyugodtan lehet mondani, hogy az autóval kockáztatnak a németek, mert ugyan

a forma első pillantásra egy komolyabb ránvfelvarrásnak tűnik,

másodikra már azonnal szemet szúr az új, szokatlan C oszlop, amely jó eséllyel megosztó lesz.

Az Opel szerint az új Astra tágasabb elődjénél, amit úgy sikerült megvalósítani, hogy a külső méretek csökkentek. A hosszúságot 50 milliméterrel (4370 mm) vágták vissza, a magasság 26 milliméterrel (1460 mm) csökkent, és szokatlan módon még az új padlólemez is a korábbinál 20 milliméterrel rövidebb tengelytávolságot kínál.

A képekre kattintva galéria nyílik! Forrás: Opel

Ennek ellenére a gyári mérésekből az látszik, hogy a hátul utazók 35 milliméterrel nagyobb lábtérnek örülhetnek, ami annak köszönhető, hogy

távolabb kerültek egymástól az első és hátsó ülések.

Az Astra komoly hibája volt eddig a nagy tömeg, az új padlólemezzel és gyártástechnológiával azonban ezt sikerült orvosolni. Az Opel szerint - modellváltozattól függően - akár 200 kilóval is könnyebb lehet az új generáció a kifutónál, ami minden eddiginél jobb menettulajdonságokat és vezethetőséget ígér.

Forrás: Opel

Az új Astra számtalan motorral lesz kapható 95-től (1,6-os dízel) egészen 200 lóerős teljesítményig, a benzines kínálat a 105 lóerős egyliteressel indul. Érkezik egy vadonatúj, 1,4 literes négyhengeres is a kínálatba 145 lóerővel és 250 Nm csúcsnyomatékkal, ráadásul

az új turbómotor Szentgotthárdon készül.

Az Astrában debütál az Opel személyi asszisztens szolgáltatása, az Opel OnStar, amely többek között automatikusan riasztást küld a központnak a légzsákok nyílása esetén. Az alaposan átdolgozott kabin új IntelliLink szórakoztatórendszere az Android Autóval és az Apple Carplayjel is kompatibilis.

Forrás: Opel

A biztonsági kiegészítők között helyet kapott táblafelismerő és sávtartó asszisztens, sávelhagyásra és a követési távolság betartására figyelmeztető, valamint ütközésmegelőző és vészfékező rendszer is. Az új Astra forgalmazása ősszel, a Frankfurti Autószalonon esedékes világpremier után kezdődik.