Rendszámot kap az autó, amely elől James Bond sem tudott elmenekülni

Vágólapra másolva!
A Spectre c. részben szereplő Jaguar C-X75 kaszkadőrautót a közúti közlekedés feltételeinek megfelelően építették át.
Vágólapra másolva!

A 2015-ös mozifilmben nem csak a 007-es titkos ügynök által használt, egyedi építésű Aston Martin DB10 (amely aztán a Vantage előző generációját inspirálta), de a gonosz Mr. Hinx Jaguar C-X75-öse is emlékezetes volt: a két szupersportautó Rómában kergette egymást lépcsőkön és sikátorokon át, aminek az lett a vége, hogy Bond autója elsüllyedt a Teverében.

Jaguar C-X75
Fotó: Callum Designs

A forgatás kedvéért a sosem gyártott Jaguar tanulmányautóból hét darab kaszkadőrautót építettek, amelyeknél egyedi csővázra húzták rá a szép műanyag karosszériát. A felfüggesztés raliautósan egyszerű konstrukció volt hosszú lengőkarokkal és állítható lengéscsillapítókkal, 

a hajtásról pedig a JLR konszern bevált, ötliteres kompresszoros V8-asa gondoskodott

 – a teljesítményét visszavették, mert a kaszkadőrsofőr, Martin Ivanov nem tudta kordában tartani az erőt – egy szekvenciális versenyváltón keresztül.

Jaguar C-X75
Fotó: Callum Designs

Sajnos a hét darab kaszkadőrautóból három rögtön megsemmisült a forgatás során, a maradék négyet pedig értékesítették – a hírek szerint darabját 2,5 millió fontért. Ezek közül az egyik példányt alakítottak át most a közúti közlekedés feltételeinek megfelelően, a munkát Ian Callum formatervező műhelye végezte – anno ő készítette el a C-X75-ös tanulmányt, amikor a Jaguar vezető formatervezője volt. 

Jaguar C-X75
Fotó: Callum Designs

Több száz kisebb-nagyobb módosítást kellett végrehajtani

 az E-jelzésű üvegektől kezdve a katalizátorok beépítésén át (újraprogramozták a motorvezérlést) az oldalsó irányjelzőket tartalmazó külső tükrök kifejlesztéséig. A karosszériaelemeket már tartós rögzítésekkel látták el (a forgatásnál a javítás megkönnyítése érdekében gyorsrögzítőket használtak), egyenletessé tették az illesztési réseket, a karbon elemeket újragyártották. 

Jaguar C-X75
Fotó: Callum Designs

Végül, de nem utolsósorban lágyabbra vették a lengéscsillapítókat és egy kicsit emeltek a hasmagasságon. Április 21-én, a Bicester Heritage rendezvényen debütál a nagyközönség előtt a világ egyetlen rendszámos Jaguar C-X75-öse.