Olcsóbbak lettek a külföldi használt autók, ezek most a magyarok kedvenc behozott kocsijai

Vágólapra másolva!
Európa-szerte csökkent a használt autók ára, így az első két hónapban 18 642 darabra ugrott a használtimport, ami majdnem kétezerrel magasabb érték a tavalyinál.
Vágólapra másolva!

Az év igen erősen indult a használt autók piacán, ami összefüggésben van azzal, hogy Európa-szerte csökkent a használt autók ára. Így előfordulhat, hogy bizonyos esetekben a német vagy belga kereskedők nagyobb árengedményt tudnak adni, mint tavaly ilyenkor - írta a Weltauto közleménye.

 

A használt autókra specializálódott importőrök rendszerint a nagyobb piacokon – Németországban vagy Belgiumban – kezdenek el autóra vadászni, hiszen amíg egy rétegmodellből csak 20-25 darab érhető el itthon, a németeknél például akár tízszeres is lehet a kínálat. Másrészt a vásárlók körében is elterjedt az a nézet, hogy ott jobban karbantartott autók vannak, ezért megkíméltebb modellekhez lehet jutni.

 

Csakhogy Ausztriában és Németországban elég gyakran sózzák az utakat, ezért az idős modelleknél rozsdásodás előfordul, márpedig leginkább az öreg autókat hozzák be használtan Magyarországra. A februári és az első kéthavi toplistán az a legnagyobb különbség, hogy a múlt hónapban a Škoda feljött a tizedik helyre, míg a Volkswagen és az Audi szilárdan tartotta az első és a negyedik helyét. A legtöbb márka piaci részesedése is nagyjából megegyezik a két táblázatban.

 

Február végéig továbbra is három kategória fedte le a piac nagyját, együttesen az 57,83 százalékát. Az alsó-középkategória 4749 darabbal 25,47 százalékot szerzett meg, a kisautók 3122 darabbal 16,75 százalékot, míg 2910 darabos forgalomba helyezéssel a felső-középkategóriáé a piac 15,61 százaléka. A legnagyobb darabszámban behozott modellek listáját vezető Volkswagen Golf és Passat, valamint a harmadik helyen tanyázó Ford Focus után a negyedik helyezett Opel Corsa lemaradása már jelentős.