Nem mindennapi dolog miatt állt le a termelés a Lada-gyárban

Vágólapra másolva!
Nálunk közel négy éve nem kaphatók a modelljei, de Oroszországban a mai napig népszerű a márka.
Vágólapra másolva!

Elkészült a 31 milliomodik Lada, a jeles eseményre 2024. március 12-én került sor Togliattiban, a fő szerelősoron. A jubileumi példány egy, alig pár napja gyártott, 1,8-as motorral és (kínai beszállítótól származó) fokozatmentes automata váltóval szerelt fehér Lada Vesta szedán lett, amely nem a gyári gyűjteménybe kerül, hanem értékesítik azt. Az esemény idejére leálltak a szalagok és számos fontos személy megjelent, akik szerencsésen ki is takarták az ünnepelt autót a sajtófotón.

Lada 31 millió autó
Forrás: AvtoVAZ

A Volgai Autógyárban 1970-ben indult a helyi viszonyokhoz adaptált Fiat 124-es sorozatgyártása, eleinte Zsiguliként (1200-as és 1500-as motorral), később áttértek a Lada márkanév használatára. Jelenleg az orosz autópark harmadát Ladák teszik ki, ami 14 millió autót jelent. Magyarországon a hátsókerék-hajtású modellek, illetve a Samarák óriási mennyiségben rótták az utakat, a Merkur-korszak után előbb a Hungarolada, később pedig a Lada Hungary foglalkozott az importtal, egészen 2020-ig.  

Lada 31 millió autó
Forrás: AvtoVAZ

Ma Oroszországban a márka kínálatát a Vesta mellett a kisebb Granta alkotja, amelynek korszerűbb utódja Iskra néven érkezik, a képei már ki is szivárogtak a védjegy-adatbázisból. Még mindig gyártják a nálunk jó ismert, ősrégi 4x4-et (leánykori nevén Nivát), igaz, a szankciók itt is változatos problémákat okoznak, a nyugati festékek például nehezen pótolhatók. Régi technikát, de modernebb karosszériát kínál a Niva Travel, míg a bevezetés előtt álló a SUV-ok átemblémázott kínai autók lesznek.

Lada 31 millió autó
Forrás: AvtoVAZ