Gyári extraként már páncélozás is rendelhető egy közönséges autóhoz

Vágólapra másolva!
Egy dél-afrikai autópáncélozó vállalkozás exkluzív megállapodást kötött a Toyotával, mostantól márkakereskedésből rendelhetők a B6-os védelmi szintet nyújtó, páncélozott Hiluxok.
Vágólapra másolva!

Dél-Afrikában márkák szintjén a Toyota, típusokra lebontva pedig a Hilux vezeti az eladásokat. Ez egyrészt presztízst, másrészt komoly stabilitást jelent az autógyártónak, ám egy ilyen piacvezető státusznak egyéb előnyei is vannak – például az, hogy a speciális átépítésekre szakosodott cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszolgálják toyotás ügyfeleiket.

Így történt ez most is, amikor a páncélozott és félkatonai járműveket fejlesztő SVI Engineering megállapodást kötött a Toyotával, hogy mostantól a normál vásárlási folyamat keretében, azaz bármely Toyota-márkakereskedésben megrendelhető a Hilux páncélozott változata. Ennek előnye, hogy az átépítést követően is megmarad az alapjármű gyári garanciája.

hilux stopgun
 

A Stopgun V2.0 az SVI egyik legújabb könnyű golyóálló csomagja: a B6-os védelmi szint azt jelenti, hogy az autó ellenáll a tipikus gépkarabélyokból (pl. AK-47) kilőtt lövedékeknek, ami pont megfelel a pénzszállító, bányajárőr és egyéb vagyonvédelmi feladatokat ellátó személyzet igényeinek – vagy csak azoknak, akik nem szeretnének rablás áldozatává válni.

Bár a Stopgun elvileg akár duplafülkés pickupokhoz is kérhető, a Toyota csak a szimplafülkés, azaz egy üléssoros modellekhez hagyta jóvá az átépítést. Az oldalablakokat fixen beépített, 36 mm-es páncélüvegre cserélik, az ajtókat 5 mm-es golyóálló acéllemezekkel bélelik. Páncélozott a tűzfal is, illetve a motortérben minden létfontosságú mechanikus és elektronikus rendszer külön védelmet kap. Az oldalablakokat gyárilag lőlyukkal szerelik, de ez törölhető, ha az ügyfél nem kéri. A szélvédő osztott, de már létezik egy darabból álló, diszkrétebb páncélozott elem is.

Az átépítés nagyjából három hetet vesz igénybe, költsége nettó 333 ezer rand, azaz kb. 6,4 millió forint.

(Forrás: Smarter Media)