Teljesen új KRESZ-t írnak Magyarországon, elkezdődött a munka

Vágólapra másolva!
Ötven szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése.
Vágólapra másolva!

Az 1976. január 1-jén bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több mint 55 évesek. A minisztérium szerint a KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért 

kiemelten fontos, hogy a megújítása során olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amelyek középpontjában a biztonságos közlekedés áll,

és amely növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását.

Az ÉKM korábban 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy 

a szabályozás átfogó megújítására van szükség,

amelynek szakfeladataival a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetet bízták meg.

A február 12-13-i közlekedésszakmai fórumon ötven szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával mérik fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtik össze a tudományos, szakmai, vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, illetve azonosítják a főbb problémaköröket, amelyek mind a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelt részét fogják képezni.

A hétfő délelőtti konferencia az általános szakmai szempontokat és előzményeket mutatta be, majd közlekedési módokra specializált workshopok keretében kisebb csoportokban folyik tovább a munka, ahol szakmapolitikai tématerületek szerint tekintik át a résztvevők a hazai közúti közlekedés jellemzőit, valamint a jelenlegi szabályozással kapcsolatos elvárásokat.

A konferencián felmerült többek között a kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a járművekre vonatkozó műszaki szabályok felülvizsgálatának és aktualizálásának kérdése.

Szó esett arról is, hogy a közlekedésre való felkészítésben a gépjárműoktatás mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek már az általános iskolákban.