Hasznos autós újításnak örülhetnek Budapest külső kerületeiben

Vágólapra másolva!
A GreenGo új külső zónákat nyitott meg, így Csepeltől Budafokig elérhetővé vált a szolgáltatás.
Vágólapra másolva!

A GreenGo összesen öt helyszínen bővítette szolgáltatási területét olyan külső zónákkal, amelyek területileg nem érnek össze a fő szolgáltatási területtel, ám funkciókban ugyanazt kínálják, azaz nemcsak parkolni, hanem bérlést indítani és zárni is lehet ezeken a területeken.

A zónák a felhasználói igények alapján rajzolódtak ki a térképen, de az ötödik külső zóna helyét a bejelentés kapcsán szavaztatta meg a GreenGo a közösségi médiában. Így alakult ki az 5 új helyszín:

  • Csepel 
  • Pesterzsébet
  • Pesthidegkút
  • Budaörs
  • Budafok

A külső zónákban indított bérlések minden díjcsomagban ingyenesen érhetők el, a zárás díja díjcsomagtól függően 0-390 forint.