Alaposan kikupálódott a Dacia olcsó villanyautója

Dacia Spring
Vágólapra másolva!
Duster-stílusúra alakították át a Spring megjelenését, de a hajtáslánc nem változott.
Vágólapra másolva!
Dacia Spring
A frissített Spring várhatóan ősztől lesz kapható Magyarországon
Fotó: Dacia

A Dacia Spring kívül-belül jelentős átalakításon esett át, aminek célja az erős európai kereslet fenntartása az olyan elektromos konkurensek érkezése után is, mint például a szintén kedvező árú új Citroën ë-C3. Eredetileg 

2021-ben jelent meg Európában

 az első elektromos Dacia, mint a kínai piacon kapható Renault City K-ZE átemblémázott változata. Alacsony ára miatt hamar népszerűvé vált a 3,7 méteres miniautó, három év alatt eddig 140 ezer darabot vásároltak belőle a kontinensen.

Mi változott a modellfrissítéssel?

Dacia Spring
A frissített Spring várhatóan ősztől lesz kapható Magyarországon
Fotó: Dacia

Teljesen megváltozott a külső és a belső dizájn. Új megjelenésű az orr-rész, amely már az új Dusteréhez hasonló LED-es nappali menetfényeket és a hűtőrácsot kapott. Y-alakúak lettek a hátsó lámpák is, amelyekhez matt fekete műanyag panel köt össze. Változtak a kerékjárati ívek körüli burkolatok, valamint az első és hátsó lökhárítók is, ezek alsó részét nem festették le, hogy jobban bírják a városban keletkező horpadásokat és karcolásokat.

Dacia Spring
Két új szín jelent meg, a Szafari bézs és a Tégla vörös
Fotó: Dacia

Belül a leköszönő autó ódivatú műszerfalát egy, az új Dusterhez igazodó, modernebb, masszívabb kialakítású, szögletesebb műszerfal váltotta fel, és megjelent a Renault Clio alul-felül lapított kormánykereke is, amely már magasságában állítható. Tekerős helyett billentős lett a menetirány-választó, és minden változat kap egy jó felbontású, konfigurálható, 7 colos műszerfal-kijelzőt. 

Dacia Spring
A tetősínek eltávolítása a tömeget és a légellenállást is csökkentette egy kicsivel
Fotó: Dacia

Eltűnt a régi, 7 colos érintőképernyő, az Extreme csúcsfelszereltségű modellek az új Duster 10 colos érintőképernyőjét kapják meg helyette, amelynek infotainment rendszere vezeték nélkül frissíthető, anélkül, hogy be kellene menni egy kereskedőhöz. 

Felhő-alapú a navigáció, és vezeték nélkül megy a telefontükrözés mindkét telefontípussal.

 Az alacsonyabb felszereltségű változatok érintőképernyő helyett a többi Daciához hasonlóan egy gyári telefontartóra és okostelefon-alkalmazásra támaszkodnak, amely hozzáférést biztosít az olyan népszerű szolgáltatásokhoz, mint a Waze és a Spotify.

Dacia Spring
Teljesen új a műszerfal, javult az anyaghasználat és a dizájn is
Fotó: Dacia

A Dacia új „Youclip” rögzítőpontjai a középkonzolon, a műszerfalon és a kesztyűtartóban jelennek meg. Ezekkel olyan gyári tartozékokat lehet rögzíteni és cserélgetni, mint a telefontartó, a pohártartó vagy akár a kesztyűtartó – utóbbi azért hasznos, mert a Spring alapfelszereltségként csak egy nyitott polccal rendelkezik. 

290 helyett 308 literes lett a csomagtartó,

 a hátsó ülések lehajtásával a raktér 1004 literre nő. Sőt, már a kocsi orrában is kialakítottak egy másodlagos, 35 literes csomagtartót, ahol például a töltőkábeleket lehet tárolni.

Nem lett erősebb, csak biztonságosabb

Dacia Spring
A 65 lóerős változathoz már 15 colos kerekek járnak. Már a köztes Expression felszereltséggel is választható az erősebb motor, nem csak az Exreme-mel
Fotó: Dacia

Mechanikailag az új Spring nagyrészt ugyanaz, mint korábban. A 44 vagy 65 lóerős változatban kapható villanymotor az első kerekeket hajtja, a gyengébb változat 19,1, az erősebb 13,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebességük 110, illetve 125 km/h. A kis, 26,8 kWh-s akkumulátor 

230, illetve 220 km WLTP hatótávolságot biztosít.

 Ez a kis telep a fő oka annak, hogy a Spring nem csak olcsó, de könnyű is: üres tömege mindössze 984 kg, ami 6 kilóval több, mint a kifutó változaté. 

Dacia Spring
Az új "frunk" 35 literes
Fotó: Dacia

Végre modern vezetőtámogató rendszerek – sávtartó asszisztens, táblafigyelő, vészfék-asszisztens, vészhívó és fáradtságfigyelő – is bekerültek a Springbe. Mindez az új európai GSR2 biztonsági előírásoknak való megfelelést szolgálja, de megjelent egy fizikai gomb is, amely gyors hozzáférést biztosít a vezetéstámogató rendszerek beállításaihoz, ha a vezető ki szeretné kapcsolni azokat.

Dacia Spring
30 kW a maximális töltési teljesítmény, de már ki is lehet venni az autóból áramot
Fotó: Dacia

A Dacia Spring mostantól egy kétirányú V2L (vehicle-to-load) töltővel rendelkezik, így elektromos készülékek 

energiaforrásaként is használható.

 Egy speciális adapterrel a hűtőrács alatt található töltőcsatlakozó hagyományos aljzatként (220V/16A) használható.

Dacia Spring
A Spring még mindig az egyetlen Európában értékesített elektromos személyautó, amely egy tonnánál kevesebbet nyom a mérlegen
Fotó: Dacia

A frissített Spring várhatóan ősztől lesz kapható Magyarországon.

Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Teljesen új a műszerfal, a kormány a Renault-kból származik
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Teljesen új a műszerfal, a kormány a Renault-kból származik
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Teljesen új a műszerfal, a kormány a Renault-kból származik
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring
Dacia Spring