Váratlan lépés a Teslától, óriásit csökkent a legnépszerűbb modell ára Magyarországon

Tesla Model Y, tesla, autó, bemutató, teszt
Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkentette a Model Y árát a Tesla itthon. A Model 3-nál is olcsóbb lett a SUV.
Vágólapra másolva!

2022-ben még 24,499 millió forint volt a Model Y ára Magyarországon. Az autógyártó legutóbb nyolc hónappal ezelőtt, tavaly májusban változtatott legnépszerűbb típusának árán, azóta valamivel több mint 20 millió forint volt az alapár.

A Villanyautosok.hu szerint 2023 utolsó heteiben már lehetett találkozni 17 milliós árakkal egy-egy raktárkészleten lévő példány esetében,

január 17-én azonban a listaár is 17,094 millió forintra csökkent.

A Model Y természetesen még soha nem volt ilyen olcsó itthon.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A Tesla közleménye szerint az egyre hatékonyabb és olcsóbb gyártás előnyeit igyekeznek megosztani vásárlóikkal is, ami utalhat a felpörgő berlini termelés előnyeire a kínai importtal szemben. Az azért így is meglepő, hogy

az alapváltozat indulóára nyolcszázezerrel, a nagyakkus kiadásé pedig 1,2 millióval alacsonyabb lett, mint a nemrég frissített Model 3-é.