Rendkívüli újítás a magyar utakon közlekedőknek

autópálya, lerobban, leállósáv
Vágólapra másolva!
Elindult az Útszámkereső, amelynek segítségével az országos közúthálózatba tartozó utakról lehet pontos információkat kapni az adott út üzemeltetőjére, nevére, számára vonatkozóan.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hazai úthálózatból 31 ezer kilométernyi szakaszt kezel, a társaságon kívül azonban számos további üzemeltetője is van az országos közúti hálózatnak.

A most elindult Útszámkereső felület elsődleges célja, hogy az országos, állami tulajdonban és üzemeltetésben lévő közúthálózatról tájékoztassa a látogatókat. Az új felületen az úthálózat bármely pontja ötféleképpen kereshető, illetve kattintással is azonosítható.

A felület mobileszközön megfelelő beállítások mellett mutatja az aktuális pozíciót is. Megfelelő ráközelítéssel a dinamikus helymeghatározás is használható, mely során a térképen egy úton végighaladva folyamatosan mutatja a felület az aktuális helyzetet, alapadatokat és közelítő értékű szelvényszámot is.