132-vel száguldozott az Üllői úton, pechjére pont belefutott a rendőrökbe - videó

132
Vágólapra másolva!
Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak Budapest XVIII. kerületében.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi rendőrei a polgárőrség közreműködésével november 23-án ellenőrizték a közlekedés résztvevőit civil jellegű autókból. Az akció során alkalmaztak mozgó sebességmérő kamerákat, illetve fix helyszínen is mértek.

Az Üllői úton 37 gyorshajtóról készült felvétel, míg a mozgó mérés során 22 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot. Egyikük az 50 km/h-s megengedett legnagyobb sebesség helyett 132-vel száguldott. A jármű vezetőjével szemben 390 ezer forint közigazgatási bírságot és 8 büntetőpontot szabtak ki.

További öt közigazgatási bírságot szabtak ki tilos jelzésen áthaladás, biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt. A rendőrök kisebb szabálysértések, többek között világítás hiánya, valamint lejárt műszaki miatt 13 esetben szankcionáltak helyszíni bírsággal, 6 esetben pedig szabálysértési feljelentéssel éltek.