Ma már az is elmehet autószerelőnek, aki nem akarja bepiszkolni a kezét

szerviz
Vágólapra másolva!
Elindult egy program, melynek célja a magyar fiatalok érdeklődésének felkeltése az autóipari munkalehetőségek iránt. A második részben a modern gépjárművekkel kapcsolatos feladatok kerülnek sorra. Jól látszik, hogy már nem feltétlenül kell az autójavításra, mint olajos szakmára gondolni.
Vágólapra másolva!
Forrás: Autós Nagykoalíció

A pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik a továbbtanulási lehetőségeket bújva nagyon széles skálán választhatnak. Az autós szakmákat sokszor beskatulyázzák a koszos, olajos munkák közé, de a mai modern autók esetében ez nem feltétlenül igaz. Ha valaki jobban szeretne a gépjárművek elektromos rendszerein dolgozni, akkor közel maradhat a szeretett négykerekűekhez anélkül, hogy a mechanikus részekkel közvetlen kapcsolatba lépne.

A járművillamosság már több irányt vehet

A járműkommunikációs rendszerek, a komfort és elektromos rendszerek, valamint az elektromos járműhajtások karbantartása, diagnosztizálása és javítása is kifejezetten a tiszta munkák közé sorolható, ráadásul a szervizekben egyre nagyobb a megbecsülése azoknak a szakembereknek, akik ismerik és alkalmazzák azt a tudást, amely ezen speciális munkák elvégzéséhez szükséges.

Az elektromos hajtások a megfelelő teljesítmény érdekében 50 V feletti rendszerek, vagyis külön szabályozás alá esnek. Ma már nem ritka a 800 V-os rendszer sem, melyet a nagyteljesítményű elektromos sportautókban alkalmaznak. Azon alternatív járműhajtási technikusok, akik jól diagnosztizálnak és javítanak ilyen „nagyfeszültségű" rendszereket, nem fognak unalomból mechanikus munkákat végezni a műhelyben. Az újautó eladási számok alapján

nemsokára ezek a hibrid és elektromos is egyre nagyobb számban érkeznek a szervizekbe,

és a jelenlegi, nagyon kevés szakember nem fogja győzni a szervizelési, javítási munkákat.

Azáltal, hogy a járművek komplexebbé váltak, a hajtásmódok is folyamatosan bővülnek, nagyobb eséllyel találhatja meg minden fiatal azt a területet, ahol elmélyítve szakmai tudását, neki tetsző hasznos munkát végezhet Forrás: Autós Nagykoalíció

A komfort rendszerek, mint a navigáció, kijelzők, különböző elektromotoros rásegítő rendszerek mind igénylik azon szakemberek munkáját, akik jól tudják olvasni a kapcsolási rajzokat, értik a különböző alkatrészek közötti működési összefüggéseket, és a rendelkezésre álló mérőműszereket megfelelően használva fel tudják tárni a hibákat és ki tudják javítani azokat. A gyakori szoftverfrissítések és különböző extrák beszerelése vagy akár a vonóhorog-bekötés jól kiszámítható napokat tartogat a sok hibakeresés között. Az ilyen rendszereken dolgozó diagnosztákra rengeteg sikerélmény és megbecsülés vár, ha folyamatosan fejlődnek és képzik magukat.

Az ADAS-rendszerek, vagyis a vezetéstámogató asszisztensek még nagyobb számítási kapacitást igényelnek és gyorsabb kommunikációt. Ezen rendszereken

a javítási és kalibrálási feladatok kifejezetten tiszta környezetet igényelnek

sokszor nem is végezhetők egy térben a mechanikus munkákkal. Mivel a jogszabályi környezet előírja ezen rendszerek alkalmazását az új járművekben, ezért, ha valaki erre szakosodna, akkor is fényes jövő áll előtte a fenntartó iparban.