Kiderült, hogy melyik a legnépszerűbb használtautó-márka Magyarországon

Használt autó piac, eladó, vétel, eladás, kocsi, használtautó.
Használt autó piac, eladó, vétel, eladás, kocsi, használtautó. 2017.05.08 Budapest
Vágólapra másolva!
100-ból 11 vásárló csak ennek a márkának a modelljeit keresi.
Vágólapra másolva!
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 69 600 személygépkocsi cserélt gazdát júliusban. Bár ez az érték 2,6 százalékkal haladja meg a tavaly júliusi szintet, az év eddigi forgalma közel 4 százalékkal a tavalyi szint alatt alakult.

Jelentős visszaesésről továbbra sem beszélhetünk a hazai használtautó-piacon:

a 70 ezer körüli érték azt jelzi, hogy az adásvételek száma a nyári szabadságok idején sem csökkent.

A Jóautók.hu közleménye szerint elsősorban az infláció és a magas kamatok miatt megemelkedő finanszírozási költségek nehezítik a piac további élénkülését.

Forrás: JóAutók.hu

A magyarországi használtautó-piacon

a két leggyakoribb márka az Opel és a Volkswagen volt,

előbbiből 52 500 (11,0%), míg utóbbiból 48 450 (10,2%) cserélt gazdát az év első hét hónapja során. A népszerűségi listán következő Suzuki az adásvételek 8,5 százalékának volt a tárgya, a Ford 7,9, a BMW pedig 6,3 százalékos részesedéssel következnek a listán. A legtöbb ügyletre – az összes adásvétel 35,3 százalékára - a fővárosban és Pest megyében került sor.

Miközben a használtautó-piacon 2023 első hét hónapjában gazdát cserélő 477 ezer személyautó mennyisége 3,7 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 495 400-as értéktől, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 62 ezer darab volt, ami 22,3 százalékkal múlja alul az egy évvel korábban mért 79 800-as értéket.