Óriási újítás jön a parkolásban, teljesen átalakítják a díjfizetési rendszert

Budapest, Magyarország, parkolás, jelzőtábla, tábla, belváros, város, autók
Vágólapra másolva!
Január 1-től a közterületi parkolási díját a gépjárművek mérete alapján határozzák meg Párizsban.
Vágólapra másolva!

A Zöldek javaslata alapján megszavazott új szabályozás értelmében a városi terepjárók (SUV) tulajdonosainak jövőre drágább lesz Párizs utcáin parkolniuk.

A fokozatosság elvét több kritérium alapján határozzák majd meg,

a gépjármű súlya és mérete mellett a motor típusa is befolyásoló tényező lesz.

A nagycsaládosok és a szerényebb jövedelműek ugyanakkor mentességet élveznek majd a magasabb tarifák alól.

A progresszív parkolási díjszabás bevezetésével a fővárosi önkormányzat egyértelműen a városi terepjárókat célozza, miután a számuk folyamatosan nő Párizsban. Hivatalos adatok szerint 2019-ban a francia rendszámú városi terepjárók tulajdonosának 46 százaléka párizsi lakos volt.

David Belliard, Párizs közterületek átalakításáért felelős alpolgármestere szerint a terepjárók "határozottan feleslegesek" a városban, emellett veszélyesek és sok helyet foglalnak. Az intézkedéssel a városvezetés szerint hatékonyan lehet majd korlátozni a leginkább légszennyező járművek használatát Párizsban.