Elindult a nevezés az Év Magyar Autója 2024 díjakra

Év Magyar Autója 2024
Vágólapra másolva!
Az Autós Nagykoalíció (ANK) ötödik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy példányszámú online- és print lapok autós újságíróiból álló független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2024 „legmagyarabb", a magyar piacon a „legjobb", illetve a „legzöldebb" autója. A díjakra május 1-jétől július 31-ig nevezhetik autóikat a gyártók és az importőrök.
Vágólapra másolva!
Forrás: ANK

Az Év Magyar Autója 2024 díjat a Magyarországon, magyar emberek által összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri alapos tesztek és szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2024 díjat, amelyek kategóriájukban (városi autók, családi autók, üzleti autók, prémium autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a leginkább megfelelnek a magyar vásárlók igényeinek.

Forrás: Suzuki

Szintén a zsűri – tagjai: Biró Csongor (Jármuipar), Csordás Gábor (Player), Gulyás Péter (Origo), László Ferenc (HVG), Miklós-Illés Kálmán (Autó-Motor) – dönt több kategóriában (zöld városi autók, zöld családi autók, zöld üzleti autók, zöld szabadidő-autók, zöld prémium autók, zöld kishaszonjárművek, zöld sportautók) az év legzöldebb autóiról is, legyenek azok villanyautók, vagy hálózatból tölthető hibridek. A Közönségdíj 2024 díj birtokosa pedig az az autó lesz, amelyre az összes jelölt autó közül a jövő év eleji közönségszavazáson a legtöbben szavaznak. Mivel az autószektor nem csupán autógyártókból és importőrökből áll, a szervezők kiosztják az Év Beszállítója 2024 kitüntetést is. Ezt azok a hazánkban termelő autóipari vállalatok kaphatják meg, amelyeket a hazai és nemzetközi autógyárak, valamint szakújságírók arra érdemesnek találnak, illetve a legmegbízhatóbb 2023-as magyarországi partnerükként a szervezők kérésére megjelölnek.

Az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, a gyártók és importőrök összesen 39 autót neveztek. 2021-ben 46 autó, 2022-ben 58, 2023-ban 39 autó közül választotta ki a zsűri a győzteseket.
További részletek a díjakról, a zsűriről, a nevezés menetéről, a verseny feltételeiről a verseny weboldalán találhatók.