Nagy feneket kerítettek neki - Citroën C4 X bemutató

Citroen C4X bemutató (2023)
Vágólapra másolva!
Azok kedvéért, akik a háromdobozos építésre esküdnek nagy bendővel, a franciák piacra dobtak egy új szedánt. Mint nevében az X jelzi, crossoveres beütéssel igyekeztek elkerülni az öreguras imázst, de azért sokan hiányolhatják az ötajtósok praktikumát. Mindenesetre dicséretes a komplett, benzinest, dízelt és elektromost felvonultató hajtásválaszték, akárcsak a sportosság helyett felvállalt kényelem.
Vágólapra másolva!

Toyota Corolla, Fiat Tipo, Ford Focus, Renault Mégane, Mazda 3, illetve prémium kakukktojásként Audi A3 és Mercedes A-osztáy: viszonylag rövid az olyan kompakt autók sora, amelyből még kínálnak lépcsőshátút, pedig régen aranybánya volt ez a műfaj, legalábbis Kelet-Európában. Persze a világ néhány részén máig van rájuk kereslet, ezért is döntöttek úgy a Stellantis konszernnél, hogy elkészítik a Citroën C4 bő 25 centivel megtoldott, különálló puttonyos változatát. Nem mezei szedánt alkottak, az elnyújtott C-oszlop és a lapos hátsó szélvédő kupés, vagy, ha úgy tetszik, fastback-szerű stílusjegy.

Jobban ki lehet belőle látni hátra, mint az ötajtós C4 osztott szélvédőjén. Oldják a felületek egyhangúságát a nagy hátsó lámpák és a műanyag betétek Forrás: Citroen

Fél polccal lejjebb, mint a Peugeot 408

Ehhez jön csipetnyi terepes életérzés a viszonylag nagy hasmagassággal és az ajtók, illetve lökhárítók alját díszítő fekete műanyag elemekkel, kiterjesztve a szálakat a divatos SUV-okhoz. Kissé szokatlan így az összhatás, de a műfajok keveredése kétségtelenül egyedivé teszi és oldja a nagy lemezfelületek egyhangúságát. Nem változott a tengelytáv a ferdehátú alapmodellhez képest (2,67 méter), de a tetővonal új kialakítása miatt nagyjából 1,9 méteres testmagasságig jól el lehet férni a plafon alatt, és a 27 fokban döntött háttámlák is kényelmesek, mindezeknek taxiüzemben fontos szerepe lehet.

Jó a helykínálat (198 mm-es térdhellyel), és kerültek hátra is szellőzőrostélyok. A magánügyfelek mellett autókölcsönzőknek, sofőrszolgálatoknak és taxisoknak is szánják a C4 X-et Forrás: Citroen

Ahogy a szedánok iskolájában dívik, jókora, 510 literes csomagtartóba lehet pakolni (a ferdehátú modellé 380 literes),

és ülésdöntéssel hosszabb tárgyakat is lehet szállítani, de mivel a hátsó ablak nem nyílik fel az ajtóval együtt, a szűk nyílás behatárolja a lehetőséget. Valószínűleg nem akartak konkurenciát állítani a leheletnyivel hosszabb, ötajtós ferdehátú Peugeot 408-nak, mellyel ellentétben a C4 X a konszern egyszerűbb CMP padlólemezére épül. Szerencsére ez a szerényebb árban is tükröződik, és a Citroën szerint sokaknak az utastértől teljesen izolált csomagér is számít.

510 literes a csomagtér, és a nyílás szélessége (875 mm) megfelelő, viszont a magassága (445 mm) behatárolja a szállítható tárgyak méretét, és a belógó zsanérokkal is számolni kell Forrás: Origo

Fejlesztésnél eleve csupa nagy betűvel írták a komfort szót, ennek szellemében extra szivacsréteget kaptak az ülések, a futóműbe pedig progresszív ütközőelemes lengéscsillapítókat szereltek be ahhoz, hogy lágyabb lehessen a hangolás. Mint rövid próbautunkon kiderült, az átlagnál tényleg ügyesebben birkózik meg a keresztbordákkal és csatornafedelekkel sújtott, patchwork-szerűen foltozott budpesti utakkal, de ehhez a vásárlónak észnél kell lennie rendelésnél, és kerülnie a túl nagy méretű felniket. Természetesen a C4 X-nek nem kenyere a sportosság, de ez rendben van, sosem ígért ilyesmit.

Szokatlan a crossoveres megjelenés egy lépcsőshátúnál, még ha volt is már rá példa más márkáknál. 1,25 tonnát nyom a benzines, az elektromostól az eladások 17 százalékát várják Forrás: Citroen

Lehet tízmillió alatt is, persze fehér rendszámmal

Ugyanazt a műszerfalat találjuk benne, mint a ferdehátú C4-esekben, ami azt jelenti, hogy kisautós méretű a vezető előtti digitális műszeregység, de ezen plexire vetítő head-up kijelzővel lehet segíteni, sőt, még HD menetrögíztő kamerát is rendelhetünk a belső visszapillantó tükörbe. Felszereltségtől függően 10 colos képernyős, immár személyre szabható widgetes és vezeték nélküli telefontökrözést tudó multimédia is lehet a fedélzeten, szerencsére külön klímapanelt is beépítenek. Komoly arzenál van vezetéssegítő rendszerekből, az ötajtós rokon négy csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjén.

Kevésbé szofisztikált, mint a Peugeot 408, de itt a normál méretű kormánykerékkel mindenkinek jó az ergonómia, és a klíma fizikai gombokat kapott. Az elektromos kivitel fűtése hőszivattyús Forrás: Citroen

Ami a motorkínálatot illeti, a Szentgotthárdon is gyártott 1,2-es, turbós háromhengeres nyitja a sort, ami 100 lóerővel, kézi váltóval és Feel felszereltséggel 9,75 millió forinttól érhető el, míg a 130 lovas, automata Feel Plus listaára 11,32 millió forint.

Bölcs döntés volt a gyártótól, hogy felvette a kínálatba a 1,5-ös, 130 lóerős dízelt is (csak nyolcfokozatú automataváltóval),

igaz, ez nem érvényes mindegyik nyugati piacra: sok országban kizárólag elektromos változaban kapható a C4 X. Nálunk egy ilyen zöld rendszámos modell borsos 15,86 milliótól érhető el, igaz, ebből is lejöhet akár 900 ezer forint kedvezmény.

Látszik a közös képen, hogy a B-oszloptól hátrafelé szelídítettek valamennyit a formán. Létezett már sok éve lépcsőshátú C4-változat, akkoriban Pallasnak hívták. Kombiként sajnos nem várható Forrás: Origo

Mi is egy ilyen ë-C4 X-et vittünk el egy fél órás körre, ami alapjáén lehetetlen nyilatkozni a valós hatótávjáról (a viszonylag kompakt, 50 kWh-s akkumulátor a hivatalos WLTP-mérés szerint 360 kilométert ígér egy feltöltéssel), mindenesetre passzol az autó kényelemorientált karakteréhez a kifinomult és csendes villanyhajtás, B-üzemmódban hatásosan lassít visszatáplálással, a 136 lóerő és főleg a komoly nyomaték pedig nem présel ugyan ülésbe, de bőven elég lendületet ad. Itthon persze nagyobb számban az 1,2-es benzines terjedhet el, később ilyenről számolunk be részletes tesztben.