Bement leadni a jogosítványát Debrecenben, a rendőröket is meglepte, mi volt a következő húzása

rendőr villogó
Vágólapra másolva!
Egy 44 éves férfinak büntetőpontjai miatt kellett leadnia a vezetői engedélyét a debreceni rendőrségen. Az épületet elhagyva azonnal újra kocsiba ült.
Vágólapra másolva!

Idézés miatt kellett megjelennie egy helyi lakosnak a debreceni rendőrségen kedden: a közlekedési büntetőpontjai mennyisége miatt előírt utánképzést nem végezte el, ezért a rendőrök bevonták a vezetői engedélyét.

A rendőrség épületét így már jogosítvány nélkül hagyta el a 44 éves férfi, mégis beült az autójába, és azzal indult haza.

A körzeti megbízottak nem sokkal később megállították, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A rendőrök kihallgatása után őrizetbe vették a férfit.