Videón mutatja be a Közút, hogyan javítják tavaszig a kátyúkat

Magyar Közút kátyú
Vágólapra másolva!
Az enyhe idő kedvez a lokális burkolatjavítási munkáknak, a csapadékos viszont nehezíti.
Vágólapra másolva!
Forrás: Magyar Közút

A teljes körű felújítási munkákon kívül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. foglalkozik lokális javítási munkákkal, azaz "kátyúzással" is. Bár kevésbé volt csapadékos az elmúlt pár hónap, de a fagyási-olvadási ciklusok, vagyis az éjszakai fagyok és a nappali plusz hőmérsékletek, a változékony időjárás miatt továbbra is sok teendője van a társaságnak.

Az új burkolathibák jelentős része éppen tél végén alakul ki,

ezért a közútkezelő is igyekszik a rendelkezésére álló kapacitásokkal folyamatosan, ütemezetten végezni a hidegaszfaltos javítási munkákat. Ezeket tavasztól – vagyis a melegaszfaltkeverő telepek újranyitásától – már a tartósabb beavatkozások váltják fel, kiegészülve a teljes körű felújítási munkákkal.

Az országos, 32 ezer kilométeres közúthálózatból 2010 óta összesen több mint 6500 kilométernyi szakasz teljes körű felújítása valósult meg. Tavaly évtizedes csúccsal, közel 1300 kilométeren indulhattak el – és javarészt fejeződhettek be – átfogó munkálatok. Tavasztól folytatódnak és újabb beruházásokkal egészülnek ki a felújítási munkák, így idén is a tavalyihoz hasonló mértékben válhatnak korszerűbbé az országos utak.