A Monster ükapja, másfél lóerővel - Ducati Cucciolo (1949) veteránteszt

Számos biciklis vonása van, de elődjéhez, a T1-hez képest már-már komoly motorkerékpárnak hat

Ugatásra hasonlító hangja miatt kapta a könyökkutya (cucciolo) becenevet az 50 köbcentis, négyütemű motor, amely a mára sportos gépeiről híres Ducati legelső paripáját hajtotta. Kipróbáltuk a II. világháború utáni ínséges időkre szánt mopedet, amely elsősorban Európában vált híressé, de a világ más tájain is előfordult, Che Guevara például ilyennel indult több ezer kilométeres útjára.

Aldo Farinelli 1920-ban szerzett jogi diplomát, majd közlekedési ügyekre specializálódott. Ugyanakkor tehetséges gépész is volt, még ifjú korában, az első világháború előtt, a nagybátyjánál Svájcban komoly műszaki tudásra tett szert. Újságírással is foglalkozott, a Motor Italia című lap egyik alapítója volt. 1943-ban került a Siatához, a kis, sportkocsigyártóhoz, a cég jogásza lett, de itt is előbújt belőle a mérnök: 1944-ben Aldo Leoni segítségével megépített egy 48 köbcentis, 1 lóerős, biciklivázakra szerelhető négyütemű, léghűtéses kismotort (később nálunk e megoldás Dongó néven vált ismertté).

Licencmotor köré tervezték az első Ducatit

Bár a prototípus már 1944 őszén elkészült, a másik világháború miatt hivatalosan csak 1946-ban mutatták be, Milánóban; és a hangja után Cucciolónak (kiskutya) keresztelték. Olaszországban az ínséges időkben nagy szükség volt az efféle olcsó szerkezetekre, gyorsan híre ment, és hamarosan sorban álltak érte. Annyira nagy volt a kereslet, hogy a Siata nem is tudott eleget gyártani, így eladta a jogokat a Ducatinak. Az akkoriban Società Scientifica Radio Brevetti Ducati néven működő vállalat rádiókhoz gyártott elektroncsöveket, kondenzátorokat és egyéb alkatrészeket.

Ez a cég ekkoriban épp újjászületőben volt, mert 1944-ben az amerikaiak földig bombázták. Mire az Olasz Nemzeti Befektetési Bank segítségével elindult a termelés,

a Ducati már profilt váltott, és pont a Cucciolo lett a fő terméke. 1946-ban csak 15 motor készült, de 1947-től már évente 25 000 darab.

A kezdeti T1 jelű modellt csak egy évig gyártották, és leváltotta az 1,5 lóerős T2, már saját vázzal. Rengeteg változat, átmeneti és keverék-modell létezett, sokféle kialakítással. Rugózásból is nagy volt a választék: elöl trapéz-villával, pedig hátul merev vázzal, bakteleszkóppal vagy lengővillával.

Versenypályákon is helytállt a moped: 1948-ban a Milánói GP-n 60 induló közül egy gyári kivitel lett az első, 1949-ben egy francia, licencmodell győzött a 11 185 mérföldes Párizs-Tokió futamon, egy évvel később pedig a monzai pályán sebességi rekordot állítottak fel vele. Ugyanebben az évben Che Guevara egy Cucciolo-val utazta be Argentinát. A modellt 21 olasz, angol és főleg francia vállalat gyártotta. 1950 körül a Ducati kihozta az erősebb T3-ast, már 60 cm3-s motorral és háromfokozatú váltóval, pedálok nélkül. Ehhez a vázat a neves Caproni repülőgépgyár leányvállalata konstruálta.

Pedálozva indítjuk, mint a Babettát

Tesztmopedünk 1949-es évjáratú T2-es, dobfékekkel, első-hátsó rugózással és kétfokozatú váltóval. Abban az időszakban, amikor elhagyta a gyárat, Giovanni Fiorio főmérnök több ponton is áttervezte a konstrukciót, többek között leszerelhetővé alakította a hengerfejet, és három gyűrűt tett a dugattyúra. Mai tulajdonosa a Cucciolót egy holland gyűjtőtől vette négy évvel ezelőtt, hibátlan állapotban. Tíz évvel korábban Olaszországban egy Ducati specialista újította fel;

pénzt és időt nem sajnálva gyűjtötte össze hozzá a gyári vagy azzal megegyező alkatrészeket, profi munkát végzett.

Pofonegyszerű az indítás: pedálozni kell, közben a kormány bal oldalán lévő dekompresszort behúzva. Aztán, amikor elengedjük a kart, a gép életre kel, ez a művelet amúgy gurulás közben is elvégezhető. Bár éles, ugató motorhangja miatt nevezték el a motort kiskutyának, mi semmi ilyesmit nem fedeztünk fel az orgánumában. A tankváltó is érdekes szerkezet, a kart nem előre-hátra kell tologatni, mint a kortársak többségén, hanem le és fel. Fent található az egyes, lent pedig a kettes, ezzel fel is soroltuk a fokozatokat, a kuplungkar pedig a szokásos helyén, a bal szektoron található.

Ugat, de nem harap?

Nehézkesen, lomhán lódul neki a Ducati, nyugodtan rá lehet segíteni a pedállal, hogy felvegye a tempót. Nagyjából 20-25 km/h-nál (ez persze csak tipp, mert sebességmérője nincs) már fel is lehet kapcsolni második fokozatba, a végsebesség körülbelül 35-40 km/h. Ezt sík úton tartani is tudja, de ilyenkor már erőlködik a pöttöm gép, és minden porcikájában remeg. Nagyjából úgy viselkedik az úton, mint egy bicikli: magas építésű, nagy és keskeny kerekekkel, az úthibák könnyen megdobják, viszont nagyon könnyen lehet manőverezni a 44 kilós (plusz vezető) járművet.

Elöl trapéz rendszerű lemezvillával és egyetlen rugóval – ilyet a korszak kismotorjain gyakran látni – tervezték a futóművet a Ducati mérnökei, a hátsó pedig kifejezetten érdekes, fekvő húzórugós kialakítású.

Természetesen ez nagy szó volt a merev villás kerékpárokhoz vagy Dongó-szerűségekhez képest, még ha alig pár centi is a rugóút,

és így kevéssé is hatásos. Szerencsére a nyereg is leng kicsit, ez enyhíti a zötyögést, de azért így is megérezzük az összes hepehupát. Szokatlan a fék, a jobb karba van bekötve az első és hátsó fél dob bovdenje (az integrál őse), így egyszerre működnek.

Nagyon fontos a lassítórendszer precíz beállítása ahhoz, hogy ne álljunk fejre, vagy kanyarban ne csússzon ki alólunk a motor. Mindezekkel együtt szerethető szerkezet a Monsterek és Multistradák ükapja, amely a háború utáni szegénységben az egyedüli lehetőséget jelentette a motorizált közlekedésre Olaszországban és a világ sok más táján. Veteránként itthon kifejezetten ritkaságnak számít, hiszen itt az ötvenes években az egri Bervák kezdtek elterjedni, később pedig a Komarok, Rigák, Verhovinák, majd a jól ismert csehszlovák Jawa Babetták alkották a mopedek kínálatát.

Műszaki adatok - Ducati Cucciolo T2

Motor: OHV-vezérlésű négyütemű, léghűtéses egyhengeres. Hengerűrtartalom: 48 cm3. Furat x löket: 39,0 x 40,0 mm. Kompresszióviszony: 6,5:1. Teljesítmény: 1,5 LE 5500/perc fordulaton. Erőátvitel: kétfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó, lánchajtás.

Felfüggesztés: elöl trapézvilla, hátul lengővilla fekvő rugóstagokkal és dörzs-lengéscsillapítókkal.

Váz: hegesztett acél csőváz, mechanikus dobfékek. Hosszúság x szélesség x magasság: 1852 x 601 x 994 mm. Tengelytáv: 1154 mm. Tank: 4,0 l. Tank: 4,0 l.

Végsebesség: 40 km/h.

Még több olvasnivaló a Retro Mobil decemberi számában: