Szerdától téli üzemmódra áll át a Magyar Közút, felkészültek a zord időjárásra

hókotró
Vágólapra másolva!
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős vállalat november 10-től kezdődően a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott.
Vágólapra másolva!

Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 95 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban mintegy 3700-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

A társaság a 2020-2021-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósított. Az idei évben jelentősen megújult a cég gépparkja, ugyanis 66 új teherautót és 32 új Unimogot szerezhettek be a szakemberek, melyek a téli időszakban is szolgálatot teljesítenek majd.

A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 137 ezer tonna útszóró só, 1300 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,9 millió liter kálcium-klorid oldat és 20 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 488 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 414 kilométeren hóvédő erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.

Az őszi és téli hónapokban is érdemes a közlekedőknek még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetekről, ezt megtehetik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is a 06-1-366-2400-ás telefonszámon.

A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli üzem alatt néhány óránként országos összesítést is publikálnak a szakemberek az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a weboldalon.