Megújult a népszerű és megfizethető családi autó, de valami hiányzik belőle

Kia Ceed
Vágólapra másolva!
A Kia Ceed frissített dizájnnal, technikai újdonságokkal és egy új turbómotorral készül a következő modellévre.
Vágólapra másolva!
A megjelenést kiemelendő 13 féle karosszériaszín választható, ezek közül négy, a Machined bronz, a Lemon Splash, a Yucca acélszürke és az Experience zöld új a választékban Forrás: Kia

Megjelenésében és műszakilag is felfrissült a Kia legsikeresebb, eladásai 28 százalékát adó sorozata, a Ceed család. Az ötajtós, a kombi és a shooting brake karosszériaváltozat alapjaiban új orrkialakítással és sportosabb hátsó résszel érkezik, miközben a 16-18 colos felnik és a színek választéka is megújult.

Az átdolgozott orron már a Kia friss logója látható.

Fényes fekete keretet kapott a jellegzetes tigrisorr hűtőmaszkja, a plug-in hibrid modellek teljesen zárt, és feltűnő, kontrasztos festésű rácsot kapnak. Az első lökhárítót két nagy légbeömlő teszi sportossá, a nyújtott oldalelem egészen az első kerékjáratokig nyúlik.

Kicsit túlbonyolították a tigrisorrot, de legalább fel lehet ismerni a frissített változatot. Az ötajtós GT-Line és GT kivitelek fényszórói 48 méhsejt szerkezetű, vörös keretbe épített LED egységből épülnek fel Forrás: Kia

Valamennyi változat új LED-es fényszórókkal készül, irányjelzőként is működő nappali menetfényekkel. Oldalanként három-három nyílhegy formájú egység fogja közre a LED-es ködfényszórókat, valamint az országúti és a távfény moduljait.

A távolból is szemmel lehet tartani

A felfrissített Ceed utasait finomabb, kellemes tapintású anyagok fogadják, a kilencféle üléskárpitból négy teljesen új. A vezető előtti 12,3 colos képernyő megjelenítése négy alaptéma szerint konfigurálható, ezek között egy olyan is található, amely a napszaknak és az időjárásnak megfelelően változik. A navigáció, az infotainment és a konnektivitás a 10,25 colos érintőképernyőn keresztül kezelhető.

Digitális lett a műszerfal, és javultak az anyagok Forrás: Kia

Már valamennyi modellváltozathoz elérhető a Kia Connect applikáció, melyen keresztül

az autó számos funkciója távolról is működtethető.

Fontos újdonság, hogy a Bluetooth keresőfunkció immár hangfelismeréssel is kiegészül, a navigáció harmadik fél naptárával is képes kapcsolatot létesíteni, és megjelent a „parkolófiú" üzemmód, amellyel akkor is követhető az autó helyzete, ha éppen más vezeti. A plug-in hibrid egyik fontos kiegészítő funkciója a távolról indítható vagy leállítható töltés.

Szól, ha elbambultunk

A biztonsági funkciók megújultak, a korábbi holttéri ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer helyét például aktív ütközéselkerülő technológia vette át. Ha a vezető indexel, mert sávváltásra készül, és az aktívfékezés-funkcióval is kiegészített holttér-figyelő rendszer a holttérben járművet észlel, azonnal figyelmeztet. Ha a vezető erre nem reagál, az irányításba beavatkozva kerüli el a balesetet.

Többféle téma választható Forrás: Kia

A fáradtságra figyelmeztetés rendszere szintén megújult, és új technológiával egészült ki. Ez fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha az előtte haladó járműtől való távolság hirtelen megnő (például lámpától való elindulásnál, vagy dugóban araszolva). A vészfék-asszisztens már nem csak az autókat, de a gyalogosokat és a kerékpárosokat is észleli, a sávtartó már az adaptív tempomattól függetlenül is működőképes, ezért már a kézi váltós modellekhez is elérhető.

Új 1,5-ös benzinmotor, de csak turbóval

A korábbi 1,4-es T-Gdi turbómotort leváltó új, 1,5 literes, 160 lóerős négyhengeres hatfokozatú kézi kapcsolású és hétsebességes duplakuplungos váltóval is elérhető.

Előbbivel a százas sprintet 8,9 helyett már 8,4 másodperc alatt teljesíti a Ceed, a végsebessége pedig 205-ről 210 km/h-ra nőtt.

Sajnos ennek a motornak a Hyundai i30 testvérmodellhez elérhető, 110 lóerős szívó változata a Ceedbe nem került be, pedig kedvező áron nyújthatott volna kielégítő teljesítményt.

Az ötajtósok hátsó lámpája pöttyös lett, az irányjelzői futófényesek bizonyos változatokon Forrás: Kia

Az új, turbós benzinmotor 48V-os lágy hibrid hajtáslánccal is párosítható, a 136 lóerős dízel azonban kizárólag így készül, a Kia intelligens („by wire" kuplungos) kézi váltójával, vagy hétfokozatú duplakuplungossal. A frissítéssel a 48V-os lágy hibrid rendszer és a duplakuplungos váltó az egyliteres, 120 lóerős háromhengeres turbós benzinmotorhoz is elérhető lett. A plug-in hibrid modellváltozatok az 1,6 literes, 141 lóerős szívó benzinmotorral futnak, hatfokozatú duplakuplungos váltóval, a 8.9 kWh kapacitású akkumulátor 57 km-es tisztán elektromos hatótávot ad.

A felfrissített Ceed gyártása augusztusban indul a Kia szlovákiai, zsolnai üzemében, a forgalmazása 2021. negyedik negyedévében kezdődik