Újabb legendás modelljét támaszthatja fel a Renault

Renault 4
Vágólapra másolva!
A zseniális formájú R5 után a bakancs becenevű R4 is elektromos hajtással támadhat fel pár éven belül.
Vágólapra másolva!
Obendorfer Dávid ilyennek álmodta meg a 21. század Renault 4-esét Forrás: Obendorfer Dávid

A Renault januárban jelentette be, hogy két éven belül feléleszti az 5-öst, az eredetihez (vagyis inkább a 84-96-ig gyártott második generációéhoz) hasonló formavilággal, de kizárólag tisztán elektromos hajtáslánccal. Mivel

a hír maga, és a tanulmányautó formája is nagy sikert aratott,

nem csoda, hogy még egy legendás Renault kisautó feltámasztását tervezi elektromos formában Luca di Meo, a Seattól nemrég leigazolt vezérigazgató.

A Renault 5 2022-ben érkező szériaváltozata nagyjából így fog kinézni, csak kisebb kerekekkel Forrás: Renault

A brit Autocar értesülései szerint másik retró-villanyautó nem más, mint a legendás Renault 4-es utóda lesz. Ezt a kocsit az egész világon ismerik, egyszerűsége, praktikuma és jó használhatósága miatt a jelentősége a Citroën Kacsáéval vetekszik, és a karakteres formája miatt arra is tökéletes lesz, hogy az utóda kellemes, nosztalgikus érzéseket keltsen majd az autóvásárlókban.

A bakancs becenevű első fronthajtású Renault, a 4-es a mai napig a világ egyik legsikeresebb autótípusának számít, hiszen 1961 és 1994 között mint 8,13 millió darabot gyártottak belőle a világ 28 országában, és több mint 100 országba exportálták Forrás: Renault

Két évvel az új R5 után érkezhet meg a piacra az új R4. Mindkét modell a fontos része lesz annak a

hét új villanyautóból álló modelloffenzívának

(négy személykocsi és három kisáruszállító), amellyel a Renault kínálata a Renaulution stratégia terv keretében megújul a következő öt évben. Az új generációs villanyautók első képviselője a Mégane eVision lesz 2022-ben, amelyet egy évvel később még egy alsó-középkategóriás villanyautó követ majd.

A Renault Mégane eVision tanulmány 2020-ból Forrás: Renault

Az új 4-es az 5-öshöz hasonlóan a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség CMF-B platformjára épül majd, de ettől még eltérő lesz a két villanyautó karaktere. A 4-est egy magasabb építésű, praktikusabb,

családi autóként is használható crossover jellegű kocsinak ígérik,

míg az 5-ösről már eddig is kiderült, hogy inkább egy hagyományos építésű, alacsony, sportos, ferdehátú lesz.

Nagyon vagány lett az új Renault 5, remélhetőleg a dizájnerek lendülete az R4-re is kitart majd Forrás: Renault

A két kisautóval meg lesz oldva a 2019-ben felfrissített, de azért már meglehetősen koros modellnek számító (2012 óta gyártják) elektromos Zoé utódlása, de az is lehet, hogy a Zoét még a kínálatban tartják majd a stílusosabb és drágább retró típusok érkezése után is, mint elérhető árú, belépő szintű elektromos autó.

Egy magyar tervező már 10 éve megálmodta a modern R4-et

A bakancs sziluett megmaradt Obendorfer R4 tervén Forrás: Obendorfer Dávid

Érdekesség, hogy Obendorfer Dávid már tíz éve fantáziát látott a Renault 4 feltámasztásában. A retró autóiról ismert magyar dizájner 2011-ben, a Renault és a Designboom online magazin által közösen szervezett „Renault 4 ever" c. dizájnpályázatra készítette el „childhood impression" nevű autótervét, amely még ma is frissnek hat.

Forrás: Obendorfer Dávid

Azt az hatást próbálta felidézni a tervezés közben, ami gyerekkorában érte az R4 láttán.

A bakancs sziluett már a magyar tervező autóján is jól felismerhető,

könnyen lehet, hogy a Renault formatervezői épp ezekben a hetekben merítenek inspirációt belőle a párizsi dizájnközpontban.