Ez az új fejlesztés nagyban növeli majd az autózás biztonságát

defekt, defektes kerék, gumi
Vágólapra másolva!
Külön eszközök nélkül ki tudja majd következtetni az autó, ha megsérült egy gumiabroncsa.
Vágólapra másolva!
Forrás: 123RF

A Kreszvaltozas.hu írta meg, hogy abroncs-sérüléseket valós időben figyelni képes monitoring rendszert fejleszt a japán gumigyártó az amerikai szoftveróriással közösen. A fejlesztés hátterében az áll, hogy felméréseik szerint

a műszaki hibák miatt bekövetkező autóbalesetek mintegy 30 százalékáért felelősek az abroncs-sérülések.

Az abroncsproblémákat négy kategóriába sorolják:

⦁ nem megfelelő abroncsnyomás,
⦁ az abroncs anyagának elöregedése
⦁ rendellenes kopás,
⦁ fizikai sérülések (járdaszegély, kátyúk és az úton lévő tárgyak által okozott sérülések)

Ezek egy részének kezelése már megoldott (pl. a guminyomás-figyelő rendszer 2012 óta minden autóban kötelező tartozék), de

fontos kivétel és egyben biztonsági rés az abroncs sérülése,

ami bármikor bekövetkezhet és balesetet okozhat. De baleset nélkül is kártékony jelenség, hiszen az abroncshibák a jármű más komponenseire is veszélyt jelentenek, például károsíthatják a felniket és a felfüggesztést.

Ezt a feladatot oldaná meg a Bridgestone abroncsfigyelő rendszere, amely valós időben jelzi a gumiabroncsok sérüléseit. A fejlesztés a Microsoft MCVP felhő alapú keretrendszerét használja, amely

a gépjárműbe telepített gyári hardverrel és szenzorokkal gyűjti az adatokat,

az abroncs felületét és a karkaszt érintő eseményeket pedig algoritmusok segítségével figyeli. A mesterséges intelligencia elemzései pedig kimutatják, ha a gumival valami káresemény történt. A vezető így azonnal értesül a veszélyről, és megteheti a szükséges óvintézkedéseket. Más, hasonló rendszereknél kiegészítő hardvert kell a járműbe szerelni, amire itt nincs szükség.

Forrás: Bridgestone

Az abroncs sérüléseit figyelő rendszer több feladatra is képessé tehető. Mivel naplózza az abroncssérülés idejét és helyét, tágabb betekintést enged az útviszonyokba és a környező infrastruktúrába, ez pedig

felhasználható arra, hogy a közútkezelő tájékoztatást kapjon a kátyúk helyéről.

A jövő önvezető autói szintén haszonélvezői lehetnek a rendszernek – ezek a járművek megoszthatják a veszélyekkel kapcsolatos információkat a közelben haladó többi autóval és a felhőben lévő adattárakkal.

A Bridgestone abroncsfigyelő rendszere minden olyan autógyártó és eredeti alkatrész beszállító (OEM) számára rendelkezése áll, amely MCVP-alapú felhő szolgaáltatást használ. Ilyen például a Volkswagen-konszern is.