Megállítottak egy autót a rendőrök a Hadházi úton, ilyet ők is ritkán látnak

2020.05.26. 14:33

Halmozta a szabálytalanságokat egy Hajdúböszörményben megállított autó vezetője.

A rendőrök május 22-én, 12 óra körül járőröztek Hajdúböszörményben, a Hadházi úton, amikor észrevettek egy Suzukit, amelynek a szélvédője be volt törve.

A járőrök az autó után fordultak, amelynek utasai és sofőrje az egyenruhásokat meglátva azonnal kiszálltak az autóból. Azonnal feltűnő volt, hogy a személyautóban többen ültek, mint ami szabályos lett volna. Az egyenruhások mind a hat személyt igazoltatták, és megállapították, hogy a sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett.

Forrás: Police.hu

De nem ez volt az egyetlen mulasztás. A járőrök az autót is ellenőrizték, amelynek a műszaki érvényessége le volt járva és kötelező biztosítása sem volt. A járműben ülő hatodik utas egy kilenc hónapos kislány volt, akit nem gyermekülésbe ültettek, hanem kézben fogtak.

Az autó első szélvédője be volt törve, míg a hátsó ablakot ragasztószalag helyettesítette. A járőrök a 30 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol az eltiltás miatt őrizetbe vették, a szabálytalanságok miatt pedig feljelentést tettek vele szemben.