Ettől az Opeltől tarthat igazán a Vitara, gyári képeken az új Mokka

Opel Mokka
Vágólapra másolva!
Megérkeztek az első információk a kis SUV új nemzedékéről, aminek már a végső finomhangolását végzik az Opel mérnökei. A Peugeot 2008 testvérmodellje a kezdetektől fogva kapható lesz tisztán elektromos hajtáslánccal is.
Vágólapra másolva!
Forrás: Opel

Az Opel elárulta, hogy a hamarosan bemutatkozó új Mokka (ezúttal X nélkül)

120 kilóval lesz könnyebb,

mint a koreai Chevrolet által fejlesztett elődmodell. A súlycsökkentés nagyrészt annak köszönhető, hogy a kis SUV is ugyanarra a korszerű CMP platformra épül, mint a Corsa vagy a Peugeot 208/2008 család. Nem csak könnyebb, hanem merevebb is a réginél a PSA padlólemez, de a legnagyobb előnye az, hogy többféle hajtásláncot is képes befogadni, még a tisztán elektromost is.

Forrás: Opel

A 136 lóerős Mokka-e-ben az 50 kWh-s lítium-ionos akkumulátor a padlóban kap helyet, ami nem csak a súlypont magasságát csökkenti, de tovább merevíti a felépítményt is, mégpedig jelentősnek mondható 30 százalékkal.

Természetesen olcsóbb, belső égésű motoros változatokban is kapható lesz

a kis SUV, a PSA 1,2 literes háromhengeres, turbós benzinese mellett az 1,5 literes dízellel is.

Forrás: Opel

Az új Mokka hasmagassága kisebb lesz, mint az elődé, és

összkerékhajtás sem lesz elérhető hozzá,

mert a legtöbb vásárlónak nincs igénye a terepjáró-képességre. Nem sokat változik majd a tengelytáv, mint ahogy a kerékméret sem, a forma pedig valószínűleg az új Corsával elkezdett irányt viszi tovább, de a két éve bemutatott GT X Experimantal tanulmányautóból is átvesz ötleteket.

Forrás: Opel

Jelenleg az Északi sarkkörön és az Opel németországi tesztközpontjában futnak a szinte késznek mondható előszériás Mokkák, a fejlesztésből már csak a hangszigetelés és a nagy sebességnél mutatott stabilitás javítása van hátra, meg a pedálok és egyéb kezelőszervek opeles érzetűre hangolása.