Dühöngő őrült lett egy furgonos a 2-es úton, a kisbabája is ott volt mellette - videó

u
Vágólapra másolva!
Kisbabájával autózva veszélyeztetett egy férfi, a rendőrök bilincsben vitték el.
Vágólapra másolva!

A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák rendszámú furgonnal közlekedett a 43 éves P. Gábor május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy kamiont, majd bevágott elé.

Kipattant a járműből, hangosan ordítozott, és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.

P. Gábor - az utastérben kisbabájával - korábban balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé, és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra. Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.

P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni, és számon kérni.

Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.

A váci rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés és garázdaság miatt indított eljárást P. Gábor ellen, jogosítványát bevonták.