Márciusban már megroggyant a hazai autópiac, a legrosszabb most jön

használtautó kerekedés
Budapest, 2013. szeptember 7. Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Márciusban 11 478 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 14 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
Vágólapra másolva!

A forgalomba helyezett 2083 kishaszonjármű 7 százalékkal volt kevesebb a tavaly márciusinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.

Az idei első negyedévben összesen 32 670 új személyautó került forgalomba, 5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A forgalomba helyezett új kishaszonjárművek száma 4690 volt, 10 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévinél.

Az MGE áprilisra és májusra a koronavírus miatti válságintézkedések és a gyárbezárások miatt mintegy 50 százalékos visszaesést is elképzelhetőnek tart,

de bízik abban, hogy ezt a második fél év valamennyire kompenzálni tudja majd.

A nagyhaszonjárműveknél idén csökkenéssel számol az MGE a sofőrhiány és a dráguló működési körülmények miatt. A hazai buszparknál ugyanakkor az egyesület várakozása szerint 2020-ban fel fog gyorsulni a csere üteme.