Mintha űrhajó landolt volna a buszmegállóban

2020.03.29. 21:04

Az 1930-as évektől az aerodinamikus formatervezés a tömegközlekedésben is megjelent. Hat ritka és igazán különleges busztípust mutatunk be, amelyek a maguk korában igazi űrhajónak számítottak, de ma is szívesen váltanánk jegyet ilyen nosztalgiajáratokra.

Expresszjáratokkal kirándulna a nép

Már csak gazdasági megfontolásokból is kívánatos, hogy egy-egy, géppel mozgatott test minél „simábban" szelje a levegőt, hiszen így kevesebbet fogyaszt és nagyobb sebességre képes. Az 1930-as évek buszvállalatai és utazási irodái ennél tovább mentek, és nemcsak praktikus, de elegáns, sőt kifejezetten látványos kocsikat rendeltek az erre szakosodott cégektől, általában csak kis sorozatokban.

Az amerikai Kenworth nemcsak remek teherkocsikat, hanem buszokat is gyártott. A képen egy farmotoros W-1 típus, Pacific felépítménnyelForrás: Retro Mobil

Ezek a luxuskivitelű, krómmal és alu-elemekkel gazdagon kidekorált, jellemzően többtónusú fényezésű buszok az utasokat is vonzották. Általában távolsági vonalakon vagy turistajáratokként üzemeltették őket, időnként fél- vagy egész emeletes kivitelben, olykor ágyakkal is. Formákban Európa vitte a prímet, Amerika kissé lemaradt: a Mercedesnél az LO3100-as, az LO3500-as és az LO3750-es luxus- és konferenciabuszok viseltek ilyen felépítményeket, vagy néhány Büssing.

Essenben gyártott, Ludewig-féle Opel Blitz Aero Strassenzepp 1935-bőlForrás: Retro Mobil

Német nyelvterületen a sajtó és az utasok Stromlinie-nek (áramvonal), Autobahnnak (autópálya) és Strassenzeppnek (utcai Zeppelin) is becézték őket, a gyártók közül bizonyosan az esseni Ludewig fivérek építették a legszebbeket, főleg Opel Blitz alapokra. Még az 1936-os olimpiára is kaptak megbízást, oda versenyzőket szállító spéci, napfénytetős midibusz-sorozatot gyártottak.

1936-ban ez a Büssing-NAG 375T vegytiszta futurizmusnak számítottForrás: Retro Mobil

Repülőgép-technika és mozgó üvegház

A mozgalom a második világháború után is folytatódott, ebből a korszakból meg kell említeni az egyik legnagyobb olasz buszgyártó, a Viberti egyik prototípusát, a teljesen műanyag felépítményes Golden Dolphint (Arany delfin). Az olaszok 400 lóerős Fiat-féle gázturbinával képzelték el a jövő buszát – ez a technika amúgy akkoriban az autógyártók fantáziáját is megmozgatta, be is mutattuk korábban az első ilyen típust, a Rover JET1-et, de idővel kiderültek a közúti turbinahasználat súlyos hátrányai.

A 18 férőhelyes, aranyszínű, olasz Golden Dolphin végsebessége gázturbinával elérte a 200 km/h-t, csak egyetlen prototípus készült belőleForrás: Retro Mobil

Térjünk vissza a dugattyús motoros, különleges felépítményű buszokhoz! Aki az 1950-es években Párizsban járt, összefuthatott egy valódi emeletes csodabogárral is, a Citroën U55 teherautó alapjaira épített városnézővel. Ebből a gördülő üvegházból egész flottányi járta a fények városát, utasterében nyaranta gyakran a Gauloises cigaretták füstje és hőség terjengett – ezen a nyitható oldalsó ablakok és a felső szint levehető kupolája volt hivatott segíteni.

Párizsban egész flottányi Cityrama Citroën Currus szállította a turistákatForrás: Retro Mobil

Az Amerikai Egyesült Államokban mindent nagyban csinálnak, így arrafelé hozzávetőlegesen 150 vállalat készített busztesteket, de csak néhány alkotott igazán izgalmasakat. A Flxible (így e betű nélkül), a Pacific Car & Foundry és a Pickwick Motor Coach Works hatalmas, mutatós, kétszintes buszairól vált ismertté. Sokan még a háború után is úgy gondolták, ilyen vagy még extravagánsabb formájú buszok szállítják majd az utazóközönséget, de aztán a valóság másképpen alakult.

Hosszú, éjszakai járatokon közlekedő Pickwick Duplex hálófülkés luxusbuszForrás: Retro Mobil

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több olvasnivaló a Retro Mobil áprilisi számában: