Nagyon pórul járhat, aki most akar használt autót eladni Magyarországon

használtautó-kereskedés, használtautó
Vágólapra másolva!
A koronavírus kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet első napjaiban még nem, de március 15-ét követően már érezhetően beesett a használt autók kereslete.
Vágólapra másolva!

Idén februárban és egészen március 10-ig sem adódott olyan nap, hogy a Használtautó.hu oldalon ne indítottak volna legalább 1,15 millió keresést az érdeklődők. Március 11., azaz a veszélyhelyzet kihirdetése azonban a használt autók piacának is betett: már aznap egymillió alá ment a keresések száma, ami a megelőző hónap azonos időszakához mérten 16 százalékos visszaesést jelentett.

Március 12-15. között a februári keresésekhez mérten 20-25 százalékos visszaesés volt, míg március 16-tól még drasztikusabb keresletcsökkenés adódott.

Az elmúlt héten már 40 százalék feletti mértékben csökkent a keresések száma.

A használtautó-import már februárban is visszaesést mutatott az előző évhez mérten, márciusban és áprilisban még drasztikusabb visszaesésre, akár a szegmens megállására kell számítani.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban milyen mértékű lesz a piac visszaesése, ám drasztikusra kell számítani. Bár eladni és vásárolni sem most a legjobb, a piac támogatása érdekében a Használtautó.hu már a múlt héten ingyenessé tette a HD képeket és azok megtekintési lehetőségét, amivel a hirdetőket és a vásárlókat is segíti a kimozdulások számának csökkentésében.