Megkapta a jogsit, beült a kocsiba menet közben SMS-ezni, aztán jött ez

folyó
Vágólapra másolva!
Tíz perccel a vezetői engedélye megszerzése után hajtott folyóba egy autós.
Vágólapra másolva!

A kínai férfi átvette a jogosítványát, rögtön kocsival indult a dolgára. Igen ám, de menet közben SMS-ezni kezdett, aminek rögtön rossz vége lett: tíz perccel a vezetői engedélye megszerzése után belehajtott egy folyóba. Sérülés nem történt.