Rendkívüli intézkedéseket vezettek be a magyar utakon

autópálya m70
Vágólapra másolva!
A Magyar Közút több változtatásról is döntött a kormány által bevezetett veszélyhelyzet miatt.
Vágólapra másolva!

A társaság közleményben jelezte, hogy a jelenleg érvényben lévő veszélyhelyzetre tekintettel az általa üzemeltetett

tengelysúlymérő állomásokon a személyes ügyfélszolgálatot, illetve ügyfélforgalmat március 16-án, az esti műszakkezdettel együtt felfüggeszti.

Egyúttal

a többi országos és megyei telephelyén is korlátozza a cég a személyes ügyfélforgalmat.

Továbbá a társaság tulajdonába tartozó kiskőrösi Úttörténeti Múzeumot határozatlan időre szintén bezárták. Ugyanakkor a jövőben is valamennyi ügytípusban lesz mód online ügyintézésre, így a társaság E-Ügyfélszolgálatán keresztül várják a partnerek megkereséseit.

Ezen kívül a túlsúlyos és túlméretes járművek engedélye kapcsán az engedély kiváltását elektronikus úton munkanapokon és hétvégén is biztosítják ezen a felületen.

A Magyar Közút mérnökségi szakemberei már közel két hete elővigyázatossági intézkedésként szórásos technológiával, széles hatásspektrumú szereket felhasználva

a gyorsforgalmi pihenőhelyi WC épületek, berendezések és utcabútorok további fertőtlenítését is ellátják.

E tevékenységet országosan összesen 140 pihenőhelyen végzik, a cég munka- és tűzvédelmi szabályzatával összhangban előírt védőöltözetben. Ezen megelőző intézkedések keretében

további, extra fertőtlenítési munkákat végez a társaság múlt hét óta.

A gyorsforgalmi pihenőhelyeken a napi fertőtlenítések számát megduplázták, illetve egyes kiemelt pihenőknél és benzinkutaknál még ettől is sűrűbben, 4-5 óránként avatkoznak be.

A munkatársak egészségének megőrzése érdekében, megelőző intézkedésként mindazon munkavállalókat, akik home office-ban is foglalkoztathatók, azokat ettől a héttől otthoni munkavégzésre irányították át.

A mérnökségi, fizikai állománynál pedig hétköznapokon a 8 órás munkarendről ettől a héttől áttérnek 12 órás műszakokra (a gyorsforgalmi utakon pedig továbbra is 0-24 órás felügyeletet látnak el), amelynek köszönhetően bár hosszabb ideig tart egy-egy munkanap a munkavállalók számára, de így egy héten kevesebb alkalommal kell munkába járniuk, ami a fertőzésveszély kockázatát csökkenti.