Új találmány forradalmasítja az autófényezést, ez a nagy trükk

festék
Vágólapra másolva!
Technológiai újítást mutatott be a Toyota, amelynek köszönhetően jóval olcsóbban és főleg környezetbarátabb módon fényezhetők az autók.
Vágólapra másolva!

A hagyományos festési eljárásoknál akár nyolcszor jobb a hatásfoka annak a technológiának, amelyet a Toyota kutatói dolgoztak ki. A hagyományos megoldás sűrített levegő segítségével juttatja a finoman porlasztott festéket a fényezendő lemezfelületre. A nagy sebességgel megérkező festékcseppek egy része ahelyett, hogy megtapadna a felületen, lepattan arról –

a veszteség elérheti a 30-40 százalékot.

Ezzel szemben az elektrosztatikusan feltöltött festékszemcsék valósággal odaragadnak a lemezhez, méghozzá 95 százalékos hatásfokkal.

A festékveszteség tehát akár a nyolcadrészére csökkenthető,

de nem ez az egyetlen előnye a megoldásnak: a gazdaságosabb folyamat révén

hét százalékkal mérsékelhető a gyártás szén-dioxid-kibocsátása.

Forrás: Toyota

A kisebb veszteségnek köszönhetően csökkenthető a szóródó festéket felfogó tálcák mérete, így összességében az egész fényezőkamra mérete, ami hely- és energiatakarékosabbá teheti a folyamatot.

A technológia a kozmetikai iparból merített ihletet. Nagynyomású szórófej helyett

nagy sebességgel forgó, mintegy 600 mikrobarázdával tagolt, hengeres injektor juttatja a felületre a festékanyagot,

nagyjából tíz centiméteres távolságról. A porlasztás és a cseppek elektrosztatikus feltöltése a barázdákon történik meg, innen a centrifugális erő juttatja a bevonandó felületre a finoman porlasztott anyagot.

A fényezendő lemezek szerkezeti egyenetlenségei, illetve a karosszéria síkjának változásai miatt kis mértékben, de folyamatosan változik a szórófej és a felület közötti távolság, ami viszont az áramerősség ingadozását vonja maga után. Ez elvileg eltérő méretű festékcseppeket, azaz elégtelen festési minőséget eredményezne, ezért a rendszer folyamatosan úgy igazítja a feszültséget, hogy a folyamat állandó áramerősségen mehessen végbe.

A Toyota két japán üzemében, Takaokában és Tsutsumiban már bevezette a rendszert, az itt szerzett tapasztalatok alapján az autógyártó fokozatosan állítja majd át többi üzemét az új technológiára. A vállalat globális környezetvédelmi szerepvállalásával összhangban

más gyártóknak is rendelkezésre bocsátja az eljárást, ezzel hozzájárulva a globális autóipar környezeti terhelésének mérsékléséhez.

(Forrás: Smarter Media)